4. rész - A szó elszáll a kép megmarad

Mira: Milyen könyv? A sorsom meg van írva? – Csapásként ért a válasz. Talán mégsem akarom tudni, hogy hogyan és mikor halok meg. Miféle könyv lehet ez?

Raaven: Ez a könyv már a kezdetektől fogva létezik.

Mira: Milyen könyv? A sorsom meg van írva? – Csapásként ért a válasz. Talán mégsem akarom tudni, hogy hogyan és mikor halok meg. Miféle könyv lehet ez?

Raaven: Ez a könyv már a kezdetektől fogva létezik.

Ronald: Hallottam róla, de mindeddig azt hittem, hogy ez csak mese. - Ronald tudott róla, de nem szólt? Csak engem ért ez ilyen váratlanul? Mennyi mindent kellene még megtanulnom?

Omel: Nem. Nem mese. A könyv létezik, de titokban kell tartanunk, és őriznünk a halálig.

Raaven: Így van. Ha mindenki tudna róla, akkor hatalmas káosz lenne az egész galaxisban. Mindennek a végét jelentené. Arról nem is beszélve, ha ez a könyv a gonosz kezébe jut, akkor az egész univerzumban eluralkodna a sötét erő.

Mira: De akkor én miért nézhetek bele?

Assandra: A könyv nem tiltott dolog, csak veszélyes. Aki bele néz, nem a jövőt látja majd, hanem saját magát. A legelrejtettebb érzéseit, a legféltettebb titkait. A Könyv csak egy utat mutat majd, de neked kell eldöntened, hogy ez az út a helyes, vagy csak a könnyű út. A választás a tiéd, hiszen mindig van választásunk.

Mira: A könyv megmutatja nekem a helyes vagy a rossz utat? – Ez egyre bonyolultabbá válik. Miért nem itt nőttem fel. Egy hercegnőnek tudnia kell ilyesfajta dolgokról. Mit gondolnak rólam? Milyen uralkodó leszek.

Raaven: Ne így fogd fel hercegnő. Nem tudhatjuk, mit mutat neked a könyv, de amit látni fogsz, annak köze van a jövődhez. Nézz bele és érteni fogod.

Mindhárman felálltak, majd az asztalt megkerülve a lépcső felé indulnak. Elől Raaven ment, majd Omel és végül Assandra, aki visszafordult és intett nekünk, hogy menjünk velük.

Mira: Most meg hova mennek? - Riadtan fordultam oda Ronhoz, aki szintén nem tudta a választ.

A lépcsőn leértünk, de egy másik helységbe belépve az üres szobát bámultuk. Ekkor Raaven motyogott pár szót a falnak, ami rögtön kinyílt, úgy hogy az egész szoba, az egész kastély beleremegett. Az üvegek az ablakban, a falon a pókhálók is megremegtek, miközben a falból a porszemek hulltak ki.

A sötét folyosót bámultuk, azután beléptünk és mögöttünk a fal ismét megremegett, majd bezárult. Hirtelen egy fény jelent meg a sor elején, amit elvezetett minket egy újabb kis helységbe, ahol már megpillantottam a könyvet. Rögtön elfogott az a fura érzés, mintha figyelne valaki, vagyis nem, mintha az a valaki már bennem lenne, és minden gondolatomat kikiáltaná a világnak. Nagyon féltem, hogy mi fog történni, de Ron folyamatosan nyugtatgatott. 

Ron: Semmi baj nem lesz hercegnő. - Remegtem, mint a kocsonya. Az érzések kavarogtak bennem, főleg a fura és ismeretlen érzések. Féltem, de nem a haláltól, hogy látom magam meghalni, a fájdalom az, ami megrémít.

Raaven: Készen állsz hercegnő? -Raaven felém fordult és az ajtóra mutatott.

Mira: Már nincs visszaút. - Mosolyogtam, majd az ajtó elé álltam.

Raaven: A könyv már vár rád. - Óvatos léptekkel közelítettem, ekkor az ajtó hirtelen kitárult, és én beléptem a titkos szobába.

Beléptem, és megláttam a könyvet. Rögtön elfogott egy érzés, mintha a lelkemet újból kitárták volna a világnak, szinte ketté váltunk a belső énemmel, és rettenetesen egyedül éreztem magam.

Az ajtó mögöttem bezárult. Semmit sem tehettem már. Tudtam, hogy szembe kell néznem a jövőmmel. Tudnom kell, igen, tudni akarom, hogy hogyan lesz vége. Azért jöttem ide, hogy segítsek az embereknek. Le kell győznünk Morgrentet bármi áron, ha kell, akkor az életem árán is.

A gyertyák meggyulladtak, a könyv pedig magától lapozni kezdte az oldalait. Én csak álltam ott, amíg átjárt ez a különleges érzés. Az egész testemben éreztem már, majd gondolkodás nélkül a könyv feé indultam.

Le se tudtam venni a tekintetem a lapjairól, ami annyira fénylett, mint egy napsütötte gyémánt. Szinte vakító volt, de a szemem végig rajta volt. Lassan, de folyamatos léptekkel közeledtem felé. Éreztem, hogy él. A könyv valóban él. Fura érzés volt.

Az az energia, ami a könyvben volt, hihetetlen erősnek bizonyult. Meg akartam érinteni, de egyre erősebb és erősebb lett, míg végül belehasított a fejembe, és megláttam.

Az egész mindössze egyetlen másodperc volt, mégis annyi mindent láttam. Egy érintés, egyetlen tapintás és a könyv energiája eldobott magától.

A földön gubbasztottam, nem mertem levegőt venni sem. Csak ültem, és a kép beleégett az agyamba. A könnyes arcom a kezeimbe temettem, és vártam. Vártam, hogy újra erős legyek, csak annyira, hogy képes legyek felállni. Összeszedtem minden energiámat és felálltam, hogy végre elmehessen innen.

Kimentem, de egy szót sem tudtam szólni.

Ron: Végre. Már azt hittem beszippantott a könyv. 

Raaven: Választ találtál a kérdésedre hercegnő?

Ron: Hercegnő. Devona hercegnő, hova mész?

Assandra: Hercegnő jól vagy?

Ronald: Mindent köszönök uram. Biztosan sokat segített, ha ilyen céltudatos lett hirtelen.

Raaven: Remélem a hercegnő egész életében ilyen erős lesz majd, mint most.

Ronald: Várj már Mira. Hova sietsz? Egyedül nem kellenne elmászkálnod. MEGVÁRNÁL?

Ronald: Mi történt? Mit láttál?

Mira: Csak....vigyél vissza.