11. rész - Megon

- Remélem, hogy az összes forrást ilyen könnyen megtaláljuk Raden. – Szólt a hercegnő, miközben hatalmas sárkányán lovagolva a fellegek felett, ügyet sem vetett a magasságra. Sárkánya egyetértően üvöltött, majd tovább szálltak a felhők között. Itt-ott feltűntek egy pillanatra, de pár másodperc alatt ismét a fehérbe rejtőztek el. Luveenban összesen két napot töltöttek, mire rátalált észak forrására. Onnan egy teljes nap, hogy nyugat központjába, Megon várába érkezzenek.

- Hát itt vagyunk. A második állomás. – A hercegnő vett egy mély lélegzetet, majd egyenes besétált a kastély kapuján. Sárkányát ugyanúgy hátrahagyva az erdőben. Északkal ellentétben, itt és délen nem kell a várat védeniük, mivel a látók és az érzők is tudják, ha ellenséges erő közelít. A vár sem volt nagy, inkább hosszúkás és elterülő, sok ablakkal és folyosókkal. A hercegnő a kapun át, egyenes a kastély bejáratáig ment, ahonnan egyből egy hatalmas csarnokban találta magát. A padló aranyszínűen csillogott, oly fényesen, hogy látta benne az arcát. A falak is hasonlóan tükröződtek, amitől még hatalmasabban tűnt a terem. Az ablakok magasan a falon voltak, mivel három óriási csillár gyertyái világították be az egész helységet. Az ajtóval szemben két hatalmas lépcső két oldalról futott lefele, majd a közepén egymásba fonódva folytatódott. Balra volt a két trónszék, ami ugyanúgy néz ki, mint az északiaknál, csak ezen sárga selyem feküdt végig, a kék szín helyett.

- Ez egyszerűen hihetetlen. – Ámuldozott a hercegnő, s szavakat keresve járta végig a termet. Jobb oldali folyosóról két hölgy beszélgetett, akik gyönyörű ruhákban a Mira felé tartottak.

- Elnézést, én Valeriet keresem. Esetleg tudnátok segíteni? – A két nő végigmérték Mirát, nem tetsző arckifejezésüket egyből észrevette, de kedvét ez sem lombozta le. Hosszas vizsgálódás és hallgatás után, a kisebbik felelt: - Mindjárt szólunk neki.

- Nagyon köszönöm! – Válaszolt Mira, majd a két nő ugyanolyan kecses mozdulatokkal végig suhantak a termen, fel a lépcsőn. Nem telt el sok idő, amikor a lépcsőn újabb alak jelent meg. Gyönyörű gesztenyebarna haja és szeme mellett, aranyszínű ruhája csak úgy tündöklött. Ugyanolyan könnyed léptekkel haladt lefelé, mint a másik két nő, s közben mosolyogva nézett Mirára. Mikor az utolsó két fokon tartott karjait hatalmasa tárta, és szívmelengető hangon szólt: - Drága Devona hercegnő. Annyira örülök, hogy látlak. – Karjaival körbefonta Mirát, és anyai szeretettel ölelte magához a hercegnőt.

- Én is roppant boldog vagyok, hogy itt lehetek Valerie, nyugat érzője.- Köszöntötte Mira a kasuumit. (Kasuum – férfi, vagy férj, aki az égtájak vezetője Kasuumi – nő, vagy feleség)

- Milyen gyönyörű felnőtt nő lett belőled. Öröm rád nézni. – Mosolygott kedvesen a hölgy, mintha mindig is ismerték volna egymást.

- Talán ismerjük egymást? Bocsáss meg, de úgy beszélsz, mintha régebben találkoztunk volna. – Próbálta kedvesen kipuhatolózni, hogy honnan ez a hatalmas szeretet.

- Nem ismersz meg? Valerie vagyok, a nagynénéd. – Válaszolta még mindig mosolyogva, bár a hercegnő arcáról abban a pillanatban minden érzelem és kifejezés eltűnt, csak meredten bámult előre.

- A nagynéném? Mármint…hogyan? – Dadogott értetlenül, döbbenetet az arcáról nem tudta leplezni.

- Az apád, Konolen király nővére vagyok.

- Az apám testvére? Akkor te Abile édesanyja vagy?

- Nem. Ő a húgom, de mi hárman édes testvérek vagyunk.

- Miért nem tudtam erről? – Kérdezte kicsit dühösen, ám a döbbenet még mindig dominált az arcán.

- Kiskorodban rengeteget voltunk együtt, aztán elküldtek a Földre, hogy így védjenek meg, és nem léphettem veled kapcsolatba. Nagyon sajnálom, pedig annyira szerettem volna melletted lenni. – Kezeit levette a vállamról, majd szemeit a padlóra szegezte.

- Ugyan már. Ez nem a te hibád! Teljesen megértem, és örülök, hogy újra találkoztunk. –Látszott rajta a bánat és a lelkiismeret furdalta a történtek miatt, így a hercegnő egy hatalmas öleléssel köszönte meg mindazt, amit eddig tett érte.

- És mi járatban vagy errefele? Nem a palotában kéne lenned?

- Szörnyű hírem van. Morgrent sereget toboroz, és meg akarja támadni Soloniát. Meg kell védenem a hazám, ezért eljöttem, hogy erőt merítsek a négy forrásból. Auropé azt mondta, hogy ettől elég erős leszek, hogy legyőzzük a wardiborokat. A segítségedért jöttem. Meg kell tudnom, hogy hol van nyugat forrása.

- Devona, kincsem. Bár tudnék segíteni neked, de én sem tudom, hogy hol van a forrás. – Ismét a tehetetlenség uralkodott el arcán, hogy nem tud segíteni szeretett heregnőjének.

- Akkor ki? Mondd el ki tudja a forrás pontos helyét?

- Devona. Akármennyire is szeretnék neked segíteni, nem tudok olyan személyről, aki ilyesfajta dolgok tudója lenne. Annyira sajnálom, de tényleg nem tudom hol van a forrás.

- Ezt nem értem. Nem te vagy nyugat érzője? Neked tudnod kéne. Az északiak is elmondták, hogy hol van, bár ők sem jártak még ott. Biztosan le van írva valahova. – A levegő kezdett megtelni feszültséggel. Az akarat, ami a hercegnőből áradt, nem tett jót a környezetével.

- Devona. Utoljára mondom, hogy nem tudom, hogy hol van a forrás. Esküszöm, hogy ha tudnám, én magam vinnélek el oda, de sosem hallottam róla. Kérlek, ne veszekedjünk ilyenen. Megmutatom a szobád, mert gondolom ma már nem mész sehova. Szeretném, ha itt maradnál velünk. – Kezét a hercegnő felé nyújtotta, hogy elkísérje a hálóba.

- Rendben, de holnap elindulok, meg kell találnom a forrást. – Kezével Valerie karjába karolt, majd a hatalmas lépcsőn elindultak felfelé. A lépcsőn balra fordultak, majd a folyosón még egyszer jobbra és Valerie a második ajtó felé mutatott.

- Ez lenne az. – Mondta, majd lassan kinyitotta a szobaajtót.

A szoba közepén hatalmas ágy feküdt, vele szemben egy hatalmas kandallóval. Szekrények, tükör festmények és gyönyörű szőnyeg díszítette a lakosztályt. A nap fénye átszűrődött a festett üvegen, amitől az egész szoba sárga és piros fényben pompázott.

- Ez gyönyörű! – Mondta a hercegnő, miközben körbejárta szobát.

- Magadra hagylak egy kicsit. Biztosan fárasztó utad volt. Pihenj le, később visszajövök, ha tálalták a vacsorát.

- Rendben. Nagyon köszönöm Valerie. – Mosolygott.

- Neked bármit kincsen. – Válaszul visszamosolygott, és maga mögött behúzta az ajtót.

Devona már harmadjára járja körbe a szobát, de még mindig vannak új ismeretlen dolgok, amiket újra felfedez. Közben folyamatosan a forráson gondolkozik, hogyan tudná megtalálni ő egyedül? Ha nyugat érzője sem tud róla, talán nem is létezik? Talán nem is ő a kiválasztott. A gondolatok folyamatosan tépáztak az idegeit, de közben a szoba szépsége enyhítette a fájdalmakat. Hogyan folytatódik tovább a küldetés?