5. rész - Most komolyan?!

Körülbelül 10 percen keresztül bámultam a laptop képernyőét, miközben értetlenül kuporogtam a földön. Már 10 perce ugyanazt a levelet olvasom, de még mindig nem fogtam fel teljesen. Valójában csak három szócskán ugrál a szemem, és már hangosan mondom ki, hogy végre el tudjam hinni. "Szia! Nick vagyok." Most komolyan? Először lájkolgat, de szemtől szembe meg semmi, majd mikor újra távol vagyunk, akkor ismét zaklat? Elolvastam mégegyszer a teljes üzenetet: "Szia! Nick vagyok. Tudom, megint a késői órákon zavarok, de fontosnak tartom, hogy ezt elmondjam neked. Nagyon jól néztél ki ma a megbeszélésen." Ennyi? Miért? Megint az a csomó kérdés mászott elő az agyam eldugott részeiről, hogy ismét egyesüljenek és az őrületbe kergessenek. Mikor kezdtem megemészteni az egészet, hirtelen felpattantam a földről, és mint egy tornádó söpörtem végig a szobán, egészen a szomszéd ajtóig, ahol két halk kopogás után egyből be is rontottam.

Kicsaptam az ajtót, és a szemeim végigfuttak a szobán Sharont keresgélve, majd mikor megpillantottam már indultam is felé, hogy elujságoljam neki a híreket, de közelebb érve le kellett mondanom a csajos pletykálásról, mert Sharon szemeiben könnyek ültek, bár nagyon mélyes, de ott voltak.

- Sharon? Te sírsz? - Kérdeztem kissé riadtan és aggódva, mert el sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett vele. Egész nap az én gondjaimat beszéltük, de ő egy szót sem szólt a sajátjairól.

- Nem sírok. Hagyj békén! - Válaszolta mogorván a falat bámulva. Egyáltalán nem nézett rám, nem akart velem beszélni, de tudtam, hogy most nagyobb szüksége van rám, mint bármikor, és az én gondjaim jelen pillanatban eléggé eltörpülnek mellette. Sharon sosem sír.

Egész éjjel ott gubbasztottam mellette, nem mertem magára hagyni, nehogy valami hülyeséget csináljon. Fél óránként megkérdeztem, hogy mi a baj, mi történt, de ő csak továbbra is a falat bámulta, és néha egy-egy könnycsepp gördült végig az arcán. Zakltani nem volt szándékom, de segteni is akarta rajta. Mi történhetett, ami ennyire kiborította? Úgy hajnali három körül, nem bírtam tovább, és lehunytam a szemem egy pillanatra, de mire kinyitottam már reggel volt. Jellemző. Egyszer számítson rám valaki, akkor is csődöt mondok, de Sharon még mindig abban a fotelban ücsörgött, ugyanabban a pózban, mint mikor este átjöttem hozzá. Úgy döntöttem, nem hagyhatom ma egyedül, ezért felhívtam a főnökömet, hogy ma biztos nem tudok bemenni dogozni. Az allergiámra hivatkozva, hiteles hazugsággal előadtam, hogy este bevittek a kórházba, de minden rendben van, és holnap már tudok menni. Nagyon megértő és naív, nem szeretek embereket kihasználni, de ez szükségszerű helyzet. Egész nap Sharon körül forogtam, étet vittem neki, tiszta ruhákat. Noszogattam, hogy legalább fürödjön le, attól felrfissül, hogy egyen pár falatot, mert szüksége van az erőre. Mindenre egy válrántás volt a válasz, és be kellett vetnem a titkos fegyverem. Bevittem neki egy üveg Tequilát, de csodák csodájára Sharon ezt a megoldást is elutasította. Így ment ez egész nap, azután egész héten.

Szerda reggel már muszáj volt bemennem, nem hazduhattam többet, de Sharon még mindig ugyanolyan állapotban volt. Nem akartam magára hagyni, de nem tudtam mást tenni.

- Mégis meddig akarsz itt kuksolni a három napos pizsidben étlen szomjan, amíg a legyek beköpnek? Szólalj már meg kérlek! Aggódom érted, és megrémisztesz. El kell mennem, de azt sem tudom mi van veled. - Tört ki belőlem egyszerre, ahogy beértem a szobájába mielőtt munkába indultam. Lehet kicsit túlzsáokba estem, még kiabáltam is, de nagyon féltem, hogy valami komolyabb baja van. Úgy tűnik, hogy ez a hatásos gyógymód a Sharonitiszre, mivel egyből megeredt a nyleve.

- Bob megcsalt. Ő elhagyott engem, és a gyűrűmet odaadta annak a lotyónak. - Mondta a szemembe elcsuklott hangon, és a könnyeivel küszködött, aztán visszaállt az eredti testhelyzetébe, és újból a falat bámulta. Azt hiszem tudtam, hogy ezt fogja mondani, de nem számítottam rá. Ő és Bob már eljegyezték egymást, és sosem gondoltam volna, hogy valaha is szakítani fognak. Sharon számára, ez a legrosszabb, ami történhetett vele.

Sajnos ez egy olyan probléma, amin nem tudok segíteni, de megpróbálhatok enyhíteni a fájdalmain. Másnap elhatároztam, hogy munka után kitapétázom a nappalit. Ráférne a fehér falra egy kis újítás, és közben Sharont is lefoglalom. Hazafele beugrottam a kellékes boltba, és megvettem mindent. Alig vártam, hogy hazaérjek, és belekezdjünk a projektbe, biztosan jobban fogja magát érezni. Beértem a nappaliba, és láttam, hogy Sharon feláll a székből, és a szobája felé indul. Jó érzéseim voltak, mert új ruha volt rajta, és a szobájából is kijött, ez a megfelelő alkalom, hogy elmondjam neki a meglepetést.

- Állj csak meg! - Ugrottam elé, és a kezemmel megálítottam, hogy még egy lépést is tegyen.

- Mit akarsz? - Kérdezte még mindig morgósan, de már inkább szomorú volt, és lehangolt. Kellett neki a munka.

- Van egy ötletem. Ne akadj ki, én már mindent elrendeztem, neked csak segítened kell. - Próbáltam felvezetni neki, hogy ne érje derült égből villámcsapásként a dolog. Sharon rámnézett, becsukta szemeit, majd sóhajtott egyet, így adta tudtomra, hogy nem érdekli, de azért elmondhatom.

- Arra gondoltam, hogy segíthetnél nekem kitapétázni a nappalit. Én már mindent megvettem, szóval nem az engedéled kell, hanem kérlek téged, hogy segíts nekem. - Mondtam izgatottam és mosolyogva, hogy felvidítsam vele Shart.

- Haibey. - Mondta a "semmiheznincsmostkedvem" hangján, de addig néztem rá a szép kék szemeimmel, amíg belement a dolgoba.

- Jó rendben, de semmi partyzás. Gyors megcsináljuk, és megyek aludni. - Válaszolta, és indult átöltözni, de ekkor megrántottam a karját, hogy visszahúzzam, mert elfelejtettem valamit.

- Most meg mi van? - Mordult rám, amiért eltérítettem az eredeti írányából.

- A partyról jut eszembe. - Mosolyogtam szégyenlősen, mert teljesen kiment az agyamból, hogy Ryannal megbeszéltük a bulit péntekre. Muszáj volt elvinnem magammal Sharont, nem ülthet itthon egész héten. Ki kell mozdulnia, és ez a party most a legjobbkor jött.

- NEM! - Vágta rá egyből, mielőtt megszólalhattam volna. - Felejtsd el Haibey Brent. Nem megyek bulizni. - Mondta szigorúan, és elindult átöltözni.

Nagyon ügyesek voltunk, mindössze 2 és fél óra volt, mire teljesen befejeztük a nappalit. Ez volt eddig a legjobb szakítás utáni program, amit valaha szerveztem. Shar is nagyon élvezte, az elején kicsit merev volt és kedvetlen, de a végére már egészen jól éreztük magunkat, és még a bulira is rá tudtam beszélni.

Péntek reggel van. Egy őrületes bulinak nézünk elébe, mert már vagy fél éve nem voltam szórakozóhelyen. Ahogy felkeltem, kippattantam az ágyból, és átszaladtam Sharonhoz. Felráztam az ágyból, és ecsetelni kezdtem neki a mai esténket.

- Felkészültél életed legjobb bulijára? - Hadonáztam izgatottam, de ő csak értetlenül nézett rám, nyílván nem hozta lázba annyira ez a buli, mint engem.

- Haibey, én nem hiszem, hogy ma tudnék bulizni. - Mondta kedvesen, de még mindig kedvetlen volt.

- Ne aggódj már! Hatalmasat partyzunk ma, és te is jól fogod érezni magad. Ma ne csinálj semmit, csak egyél, és egyél és fürödj le, és ha hazajöttem, akkor majd kisminkellek, veszek új ruhákat és két dögös szingli nőt faragunk magunkból.

Teljesen elégedett voltam magammal, végre nekem is sikerült Sharont jobb kedvre deríteni, és sgetíek neki átvészelni egy nehéz korszakot. Magabiztosan indultam munkába, és alig vártam, hogy délután hazajöjjek és megkezdjük a készülődést. Ryan már annyit mesélt erről a helyről, és megbeszéltük, hogy két barátját is elhozza, talán Sharon is elfelejti egy kicsit Bobot.

Nagyon boldog voltam, de izgultam is, nehogy valami közbejöjjön. Véletlen itt kell maradnom estig, vagy Ryan lemondja a bulit, vagy Sharon gondolja meg magát. Annyi minden kavargott a fejembe, és igen nagyon izgultam, hogy ez az este tényleg jól sikerüljön, nemcsak Sharonnak kell buliznia, hanem rám is rámférne már egy kiadós esti party a haverokkal.

Szinte az egész napom úgy telt, mintha én írtam volna meg. Reggel kinyitottam, átvettem az új árut, amit kipakoltam, és így a fél nap el is ment, rendesen volt ebédszünetem, és pontosan be is tudtam zárni az üzletet. Már épp indulni akartam haza, amikor eszembe jutott, hogy az árus srác félretetetett velem egy dobozt, amiben leárazott termékek vannak, de csak hétfőn szoktuk kirakni őket. Gyors visszaszaladtam az üzletben, és kicsit beletúrtam a kincsesládába. Találtam benne egy nagyon szép kis ruhát, ami Sharen gyönyörűen fog állni, vigasztaló ajándéknak tökéletes. Fogtam a ruhát és egy zacskót, és hazáig meg sem álltam.

Belépve a házba már nem éreztem magam ilyen szerencsésnek. Az intenzív szúrós cigifüst elárasztotta az egész nappalit, mintha egy helyi kocsmában jártam volna. Tudtam mire kell számítanom, ezért próbáltam felkészülni, és nem lecseszni Sharont, hogy a házba cigizik.

- Most komolyan?! - Léptem közelebb az asztalhoz, miközben Sharon hátratett kézzel fújta ki a mérgező füstöt. Az asztalon előtte hevert a piros cigisdoboz Marlboro felirattal, és úgy három-négy szál lehetett még benne. - Te tényleg ennyire voltál képes egész nap? - Kicsit megbotránkoztatott, hogy még felöltözni se tudott, ahelyett a cigit kartonszámr szívja.

- Én mégse megyek este. Nincs hozzá kedvem. - Válaszolt vissza flegmán, és elnyomta a csikket a hamutálba.

- Ó dehogyisnem! Nem fogsz itthon gubbasztani, és tönkretenni magad. Tudom, hogy fáj, és elhiszem, hogy nincs ennél rosszabb érzés, de továbblépett, és neked is ezt kell tenned. Talán ma találkozol az igazival, sosem tudhatod mit hoz a holnap. - Nyugodt léptekkel odasétáltam, megfogtam a karját, és egészen a szobámig húztam magam után.

- Miért vagy ilyen erőszakos? Nem érted, hogy nincs kedvem elmenni? - Magyarázta, miközben a szekrényemnek támaszkodott, és utálatos arckifejezésekkel fejezte ki nemtetszését a buli felé.

- Hm. Igen. Biztosan nagyon jól fog rajtad mutatni az a szép ruha. - Mondtam, és ügyet sem vetettem a mondataira. Próbáltam nem figyelembe venni, hogy végre megadja magát, és a tervem ismét sikeres volt.

- De még le sem zuhanyoztam. - Mondta már kissé bizakodva, tudtam, hogy csak egy kis rásegítés kell neki.

- Menj fürödj le, addig én elkészülök, és utána téged is rendbehozlak.

Sharon vagy egy óráig bent volt a fürdőbe, már kezdtem aggódni, de akkor hallottam az ajtó nyikorgó hangját, és a közelgő lépteit a szobám felé. Minden rendben volt, én teljesen elkészültem, mire ő végzett a zuhannyal, már csak ő volt hátra.

- Ne is álmodj róla Haibey. Én biztosan nem veszek fel lotyószettet. - Mondta, miközben alig, hogy a szobámba lépett.

- Nem. Nem. Ne aggódj! Tökéletes ruhát találtam neked. - Mondtam nyugtatóan, nehogy még ezzel a kifogással szabaduljon meg a mai bulitól.

Másfél órába telt, mire Sharont teljesen felkészítettem a ma esti bulira, de végül meglett a végeredmény, és megérte ennyit szenvedni. Azt hiszem mindketten a legjobb formánkat hoztuk, és készen állunk egy hatalmasat partyzni, még Shar kedve is megjött a végére, bár a ruhát kicsit vonakodva húzta magára, ezért egy kis kabátot is adtam neki, hogy ne érezze magát feszélyezve. Gyalog mentünk, mert a helység két utcára volt tőlünk, ezért úgy gondoltuk, hogy útközben megbeszéljük a részleteket, és Sharnek is jót tett a friss levegő. A sarkon beforulva már megláttam Ryant és a srácokat. Szaporára vettem a tempót, és kapálózni kezdtem a kezeimmel, ami integetésnek indult.

Ahogy megláttam a teljes csapatot egy kisebb szívroham jött rám. Még a sarkon álltam, de ők nem vettek észre, ezért hirtelen 0 csökkent a sebességem, és egy fél pillanatig megfagytam, majd iramosan 180 fokos fordulatot vettem és elsiettem a helyszínről.

- Haibey? Mi van? Most miért fordultál vissza? - Kérdezte Sharon értetlenül, hiszen se szó se beszéd, csak eldinulta az ellenkező irányba.