Mikor hazaértem, rögvest letámadtam Sharont, és azon nyomban a mai nappal kezdtem a beszámolót.

- Na, ki fog plusz órát venni szombaton Nicktől? – Kezdtem vigyorogva, és izgatottságomat semmi nem tudta leplezni.

- Ezt most komolyan mondod? – Kérdezett vissza csodálkozva, mert rögtön leesett neki, hogy magamról beszélek.

- Nick azt mondta tehetséges vagyok, és gyorsan tanulok, ezért ad nekem szombaton egy plusz órát, ami fogalmam sincs, hogy ebben a formában mit takar.

- De nem szombaton találkozol Collinnal? – Vágott a szavamba, az idegesítően igaz kérdésével.

- De. – Kezdtem a magyarázkodást. – De Collinnal estére beszéltük meg a vacsit, és addigra biztosan végzünk Nick-el, így mindkét helyre el tudok menni, és mindenki boldog lesz.

Nem is kell mondanom, hogy egész héten a szombatot vártam. Reggel ez volt az első gondolatom, és este ezzel feküdtem. Ez a plusz óra teljesen felcsigázott, bár most nem Nickről van szó. Őt nem tudom megérteni, nem tudom miért írja le privát üzenetben, hogy jól nézek ki, ha személyesen átlagosan néz rám. Arról nem is beszélve, hogy közben Torival lötyög partyról partyra. Bár mit vár az ember egy hírességtől, aki akármit megtehet, valószínűleg én is ugyanezt tenném, ezért próbálok Nickről lemondani, és Collinra koncentrálni.

Nagyon jól kijövünk egymással. Minden nap beszélünk, és ő legalább elmondja az érzéseit velem kapcsolatban, ami mára már ritkaság számba megy. Legalábbis nálam. Ezért őt választom, és lemondok a Nickes álmaimról. De ez nem azt jelenti, hogy nem teszek meg mindent a nyerésért. Munka után első dolgom a gyakorlás volt, majd evés, fekvés és alvás. A következő nap ismét. Formában akartam magam tartani szombatra, bár fogalmam sem volt arról, hogy Nicknél a plusz óra mit jelenthet.

Mikor elérkezett a várva várt szombat, ismét akadályba ütköztem ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Hogy öltözzek fel? Biztosan nem étterembe, vagy hasonló helyre visz, hisz nem randira hívott, csak plusz óra. De nem mehetek oda edzős cuccba, lehet nem is a táncról lesz szó, és az esti vacsoráról se feledkezzünk meg. Kétségbe estem, mindössze egy pillanatig valóban nem tudtam, hogy mihez kezdjek magammal. Pár percig álltam a tükör előtt, majd egy nagy levegő, és elővettem legmélyebben szunnyadó kreativitásom tárházát, és vegyítettem egy elegáns, ám mégis sportos összeállítást. Azt hiszem, ez így jó lesz. A vörös rúzs sokat dob rajta, és egy pillanat alatt el is lehet tüntetni. 

Nem akartam túl sok cuccot magammal cipelni. Terveim szerint még a randim előtt hazaérek átöltözni, és azt hiszem egy zuhany is belefér majd. Sietnem kellett, mert így is késésben voltam már, ezért nem vesztegettem több időd, enni se ettem, csak megfordultam, és elindultam az ajtó felé.

Elég jól indult a napom. Szombat van, ezért nem kellett olyan korán kelnem, és ma végre beérem a többieket, akik a héten már a második alkalommal edzettek Nick-el, de én természetesen le vagyok maradva. Még tegnap este írtam Kelly-nek a facebook-on, de ő nem tud semmiféle plusz óráról, ami azt jelenti, hogy ez kivételes dolog. Tele önbizalommal vonultam végig a főút járdáján, boldog voltam, ami egészen a sarokig eltartott.

Épp hogy bekanyarodtam a jobb oldali utcába, egy erős lökés éreztem a testemen, és a következő pillanatban már a földön hevertem.

- Bocs szöszi. - Mondta zihálva egy fekete hajú srác, aki belém rohant a sarkon, és egyenesen a földre terített, majd ő is rámesett. Egy másodpercig fölöttem támazkodott, míg kimondta a két szót, majd szapora mozdulatokkal feltápázkodott, és elsietett a helyszínről. A srác elég gyorsan eltűnt, majd pár másodperc múlva ismét feltűnt három ember, akik fürgén követték a feketehajú fickót.

- Jól vagyok, kössz a kérdést idióta barom. - Bosszankodtam, miközben próbáltam talpra állni a mocskos járdáról. Egy gyors ugrással már fel is pattantam, és csak akkor vettem észre, amikor felegyenesedtem, hogy egy páran bámulnak. Természetesen a segítségnyújtás most is elmaradt, de nézni azt tudnak.

Eléggé zavart, hogy folyamatosan engem bámultak, mintha még sosem láttak volna embert elesni, ezért sietősre vettem a tempómat. Minél előbb el akartam hagyni a helyszínt, még én éreztem magam kínosan, amiatt a gyökér miatt. Biztos ellopott valamit a boltból, ezért akarják elkapni. Tudtam, hogy túl szép a mai nap, de egyszerűen nem én lennék, ha valami ilyesmi nem történik velem, és még a fenekem is sajog az eséstől.

Miután elhagytam az utcát, és a studióhoz értem, kicsit visszább vettem a lendületből, mert nagyon fáj a hátsó felem, amit igazából csak most érzek, hogy az adrenalin teljesen elhagyta a testemet. Pontosan ez hiányzott, egyszer kapok ilyen lehetőséget, akkor sem tudok 100%-ot nyújtani mad. Dühöngő léptekkel jöttem be a bejáraton, majd egy laza szia után, egyből a lépcső felé indultam, ám felérve Nick nem volt sehol. Már itt kell lennie, hiszen negyed órát késtem, és ő sosem késik. Talán felültett?

Gyorsan leszaladtam a lépcsőn, hogy megkérdezzem Abit, hol találom Nick-et. Egyáltalán megérkezett már? Kicsit megijedtem, hogy álom volt ez az egész plusz óra, és igazából nem is kellett volna idejönnöm, és akkor feleslegesen szenvedtem az utcán heverve. Abigail már akkor látta rajtam, hogy ideges és zaklatott vagyok, mikor még csak a lépcső közepén jártam.

- Valami baj van? - Fodult oda hozzám.

- Én nem találom Nick-et? Nem mondott semmit, hogy ma nem tud bejönni? Vagy nem is mondta, hogy ma jövünk? - Kérdezgettem idegesen Abit.

- Basszus, bocs. Elfelejtettem mondani, hogy Nick lent van alagsorban. Azt mondta, hogy oda menj le te is, ha megérkeztél. - Mondta mosolyogva Abit, miközben szemei bocsánatért esedeztek. Kicsit megnyugodtam, hogy nem vagyok őrűlt álmodozó, de ez az alagsor dolog újból a frászt hozta rám.

- Miért kell nekem mindig ilyen fura helyzetekbe kerülnöm? Még is mit keres Nick az alagsorban? - Félve bár, de kinyitottam a pince nyikorgó ajtaját, majd óvatos léptekkel beléptem a sötét helységbe, ahol ismét egy lépcsővel találtam magam szembe.

Teljesen beparáztam ettől a helytől, a falon tapogatózva kerestem a villanykapcsolót, de némi fényt érzékeltem a korlátok között átszűrődni, így elindultam lefele. Minél lejebb értem, annál jobban féltem. Talán fel kellett volna hívnom az anyám, mielőtt egy sötét pincébe zárt testet találnak a rendőrök, aki majd én leszek.

A lépcső alján végre megpillantottam Nick testét a félhomályban, de tudtam, hogy ő az, és minden rettegés elszállt belőlem. Dobozokat pakolt az asztalra, amin üditő és egy tál sütemény is hevert. Egy darabig álltam ott, és csak néztem őt mosolyogva, ahogy sürög forog, aztán vettem a bátorságot és ráköszöntem.

- Szia! - Köszöntem halkan, mert nem akartam megijeszteni, bár így is két lépéssel hátréb ugortt a hangomra.

- Haibey. Végre megjöttél. - Fordult felém, majd egy mosoly kíséretében a karjait a csipőjére helyezte. - Foglalj helyet. - Mutaott az asztal mögött lévő padra, amin pokrócok és párnák hevertek. - Tudom nem elsőosztályú, de a cél szentesíti az eszközt. - Folytatta magyarázkodó hangon.

- Mi ez a sok doboz? - Kérdeztem, s közben óvatos mozdulattam letettem a fenekem az egyik puha párnára, és próbáltam közben nem fintorogni a fájdalomtól.

- Ezek itt a legféltettebb kincseim. - Mondta, miközben a dobozokra mutatott. - Ma nem fogunk táncolni, más meglepetéssel készültem. - Szavai fájdalomcsillapítóan hatottak az egész testemre, és szinte egy pillanat alatt ellazultam.

- Hm...milyen meglepetés? - Kérdeztem kíváncsian, mert Nick Anderson nem hiszem, hogy sűrűn csinál meglepetéseket másoknak. Pláne nem egy egyszerű hétköznapi csajnak. Bevallom nagyon jó érzés volt, és nagyon boldog voltam ebben a sötét és mocskos alagsorban.

- Arra gondoltam, de mondd meg nyugodtan, ha nem tetszik az ötlet, hogy tartok neked egy filmdélutánt. - Kicsit értetlenül néztem rá, mert nem gondoltam volna, hogy egy filmért fog idehívni szombaton.

- Film? - Nyögtem ki végül, hogy megszakítsam a kínos csöndet. Egyáltalá nem értettem mi folyik itt.

- Ne aggódj, ezek a filmek a hasznodra válnak, ugyanis ezekben a dobozokban benne van az összes Hildrethes próbám és edzésem, amiket klipekhez, és fellépésekhez gyakoroltunk. - Uram Isten. Ez most komoly? Kulisszatitkok a világ leghíresebb zeneiparából? Nick privát felvételei a próbákról?

- Azta. - Vágtam oda mindössze egyetlen szót válaszul, mivel hirtelen más nem nagyon jutott az eszembe. - Ez hihetetlen. Én... - dadogtam.

- Nem tetszik az ötlet? Táncolhatunk is, ha akrsz. - Válaszolta kétségbeesetten, de félre értette a reakcióimat, mert majd kicsattantam a boldogságtól.

- Dehogyis! Ez a legjobb meglepetés egész eddigi életemben. Nagyon várom a felvételeket. - Zártam le végül a beszélgetés, mire Nick lelkes mosollya berakta az első cd-t a lejátszóba, és elindult a felvétel. Sose hittem volna, hogy ilyen privát videókat nézek egyszer Nick Andersonnal egy sötét pincében. Ez életem legjobb napja.

- Jöhet a következő? - Kérdezte, és az utolsó dobozra mutatott, ami még mindig vagy 20 cd-t rejtett magában.

- Most viccelsz? Egész nap elnézném. - Válaszoltam boldogan, és felvettem a tálcáról egy süteményt.

- Még jó, hogy elkértem Abigail kulcsait. Biztosan rég elment már haza.

- Várj. Mennyi az idő? - Szakítottam félbe riadtan a kérdésemmel.

- Már 11 is elmúlt. - Válaszolta nyugdtan, de én egy cseppet sem voltam az.

- Baszki. - Kiáltottam, majd összekapartam magam a padról, és amilyen gyorsan csak tudtam elhúztam a csíkot mindenféle magyarázkodás nélkül.

- Most meg hova rohansz? - Indult utána Nick, de én vissza se fordultam, csak a lépcső fokaira figyeltem, hogy nehogy elessek bennük.

- Majd megymagyarázom, kérlek ne haragudj rám! - Kiabáltam vissza az ajtóból elköszönés képpen, majd kirohantam az épületből, és egészen hazáig szaladtam.

Egy apró remény élt még bennem, hogy Collin megvár nálunk, de az utca elejéről láttam, hogy a felhajtón csak a mi kocsink áll.

- A fenébe Haibey! Ezt jól elcseszted! - Dühöngtem a nappaliban.