11. rész - Az első próba

Miután végigolvastam a papíron lévő szöveget, szemeim folyamatosan visszatértek arra a szóra, amivel megnevezték a táncstílust. Balett. Balett? Forgattam a papírt szörnyülködve, mivel a balettet egyáltalán nem gyakoroltam. Teljesen kiment a fejemből, és alig emlékszek már valamire belőle. Felvettem a dobozt a földről, hogy jobban megvizsgálhassam a tartalmát. Volt benne ruha, cipő és egy cd, amin balett zenék voltak. Rögtön magamra öltöttem a dresszet, és egy szürke pólót még ráhúztam, majd kontyba fogtam a hajam és nekiláttam a koreográfiának. Szerencsére egy délutáni időpontot adtak meg a verseny kezdetére, ezért volt pár órám gyakorolni.

Próbáltam minél több látványos elemet beletenni, de elég nyögve nyelősen mentek a dolgaim. Fel akartam adni, mivel nem éreztem magam elég erősnek, hogy végig tudjam csinálni az egész versenyt. Mit keresek én itt? Kérdeztem magamtól minden percben, mikor nem tudtam mi legyen a következő lépés. Azután eszembe jutott, hogy mennyi idő és munka volt, hogy eljussak idáig, és egy kis akadálytól még nem fordulhatok vissza. Vettem egy mély levegőt, kifújtam magam, és a verseny kezdetéig újból és újból elgyakoroltam a táncot.

Amikor eljött a várva várt négy óra, összeszedtem magam és lesétáltam a nagyterembe. A többiek is lassanként megérkeztek, és a színpad melletti öltözőben várakoztunk, hogy Alisha és Nick megérkezzen, és elkezdődjön az első nap.

- Magasabbra a lábakat Ash, feszítsd meg a kezed Haibey. Gyerünk lányok, nem hagyhattok most cserben! – Dirigált Peet idegesen, miközben folyamatosan kitekintgetett, hogy a várva várt sztárjaink megérkeztek-e már.

- Kezdhetünk. – Szólt be Nick az öltözőbe, amitől rögtön kalapálni kezdett a szívem, és az egész testem remegett, mint a kocsonya.

- Gyerünk csajok. Kifele. – Utasított ki minket Peet, a még mindig ideges és már remegő hangján.

Alisha, Nick és Peet leültek a színpaddal szemben lévő asztalhoz, nekünk pedig a színpadon kellett sorrendbe állnunk, ahogyan előadjuk majd a táncokat.

- Attól, hogy Nick-el kavarsz, még én vagyok itt a legjobb. – Súgta a fülembe Tori, mire rettentő dühös lettem, de nem akartam visszaszólni, mert tudtam, hogy csak ordibálva menne.

Elsőként Ashleynek kellett bemutatnia a koreóját, majd Lucy, harmadikként jövök én, Aztán Tori és végül Kelly. Kicsit megnyugodtam, hogy nem nekem kell kezdeni, és középen lenni jó, ugye? Az jót jelent?!

Mindenki lesétált a színfalak mögé, kivéve Ashleyt, aki nagyon idegesnek tűnt, hogy egyedül kell szembenézni a kiéhezett tekintetű zsűrivel. Elindították a zenét, majd Ashley szép nyugodtan, tiszta mozdulatokkal kezdte a gyakorlatát. 

Nem volt túl egyedi, egy sima koreó egy nagyon szép ugrással, lefeszített lábakkal, persze beszélek én, aki két órája rakta össze az egészet. Mindent összevetve nagyon szép volt Ash munkája, egyáltalán nem izgult, és nem hibázott.

Lucy, aki igen csöndes lány, óvatos léptekkel közelített a reflektorfények vakító középpontjába, ahol minden szem rátapad az emberre. A színpad közepén megállt, majd elindult a zene. Az első mozdulata határozott volt és szép, de utána megfagyott. Lucy leragadt az első másodpercnél, és riadt tekintete azonnal kihozta belőlem a legfélelmetesebb idegességet, amit valaha éreztem. Próbáltunk neki súgni, hogy csináljon már valamit, legalább mozduljon meg, de semmi. Ő csak állt ott, és üveges tekintetével bámult a végtelenbe.

- Lucy Morris. Köszönjük szépen! – Mondta egyhangúan Alisha, és közben a lapjait pakolgatta. Miután váltott pár szót Nick-el, írt valamit a papírjára, majd bemondta a nevem.

Mikor Lucy elindult felénk, az arca mindent elárult. Annyira intenzív volt az érzés, hogy azonnal átragadt rám az idegessége, és remegő lábakkal léptem fel a színpadra, miután Alisha bemondta a nevem. Mindenem izzadt, a tenyerem a homlokon, a lábaim. Sosem éreztem még ennyire feszülten magam, mint ott fent a színpad közepén, miközben Nick és Alisha tekintete szinte áthatoltak rajtam. Próbáltam megnyugodni, de nem jártam túl sok sikerrel, ezért behunytam a szemem, és egy másodperc alatt végigpörgettem a szemem előtt a koreográfiám, majd elindult a zene.

Az elején alig bírtam kinyújtani egyenesre a lábaim, annyira remegtek az idegességtől. Majdnem elestem, mikor egy lábon kellett egyensúlyoznom, minden tartásom laza volt, és talán kicsit siettem is. Az egyetlen előnyöm a hajlékonyságom, amit próbáltam minél többször bemutatni, hogy legalább ezzel nyerjek egy kis plusz pontot. Az utolsó mozdulatomat viszont tökéletesen hajtottam végre, így mosolyogva távoztam a színpadról, bár belülről egyáltalán nem éreztem azt az örömöt, amit a táncnak kéne okoznia.

Tori magabiztos lépésekkel szökellt fel a szerinte neki tervezett helyre, majd egy hatalmas vigyorral az arcán elkezdte a koreóját. Ő a legidegesítőbb ember a világon, de azt el kell ismernem, hogy valóban remek táncos, és tartanom kell tőle, mert az egyik legesélyesebb a versenyen. Mindent pontosan ugyanúgy csinált, ahogyan az a nagykönyvben van leírva. 

Aztán jött egy mozdulat, amit eddig csak profiktól láttam, de Tori hatalmas egója is kevés volt, hogy ezt megcsinálja, és jött a hihetetlen dolog, Tori elesett. Tori Warter, aki a legönteltebb ember a világon, most a földön fekszik. Mindenki szeme elkerekedett, és kezdtem úgy érezni, hogy a mai napon már nincs mitől félnem, hiszen Lucy meg sem moccant a színpadon.

Tori túl sokat akart magából mutatni, én remegve, de legalább végigcsináltam a táncomat. Ma egyetlen ember fog kiesni, és szinte biztosra mondhatom, hogy nem én leszek az.

És az is 100%, hogy nem Kelly lesz. Kelly a tökéletes balett táncos. Ő magas és vékony hosszú lábaival, minden mozdulata tökéletesnek tűnt. Hiba nélkül hajtott végre mindent, és semmije sem remegett. 

Ő volt a biztos befutó Alishánál, mert a tánc végén csak őt tapsolta meg, de én örültem neki. Legalább egy ember közülünk megfelelt Alishának, és ha az az ember nem Tori, akkor én csak örülni tudok.

Szinte fél óra sem volt, mire újból a színpadon találtuk magunkat. Alisha, Peet és Nick még vitáztak valamin, mikor mi már a színpadon álltunk, de azután elkezdődött a nap legizgalmasabb pontja, az eredményhirdetés.

- Lányok! Nem tudom, hogy hol kezdjem. Le vagyok sújtva. Állítólag ti az ország legjobbjai vagytok, de ma csak kezdők bénázását és vergődését láttam. Nagyon remélem, hogy ez csak az első napi idegesség, és izgulás következménye, bár ez nem lehet mentség arra, ha valaki meg se mer mozdulni a színpadon. És könyörgöm, ha valamiben nem vagytok biztosak, akkor inkább bele se kezdjetek. Nagyon nagyot csalódtam, mert ezzel nem csak magatokat, hanem Peet-et, és Nick-et is lejáratjátok, akik végig mellettetek álltak. 

- Legszívesebben többeteket is hazaküldenék, de csak egyetlen embernek kell ma távoznia, és az biztosan nem Kelly lesz. Ő volt az egyetlen, aki megközelítőleg elérte a mércét, amit nektek minden egyes pillanatban túl kéne haladnotok. Remélem a holnapi nap sokkal jobban fog menni, de egyikkőtöknek emiatt már nem kell aggódnia. Lucy. Sajnálom, de aki ennyire bepánikol a reflektorfénytől, annak nincs helye a hírességek világában. 

Nem voltam meglepve Alisha döntésén, mégis csapásként hatott ránk a hír, mert azt hiszem most tudatosult csak bennünk, hogy hol is vagyunk valójában. Ha tényleg meg akarom nyerni a versenyt, akkor nagyon össze kell szednem magam, mert egyelőre eléggé a létra aljára csúsztam. Ölelős búcsút vettünk Lucy-tól, aki a történtek ellenére sem volt elkeseredve. Mosolygó arccal, de szomorú szempárral szállt be a taxiba, ami egyenesen haza vitte.

Én és a többiek is a saját szobánk felé vettük az irányt, hogy kipihenjük a mai napot, és erőt gyűjtsünk a holnaphoz. Mikor az ajtóm elé értem, éreztem, hogy egy gyengéd kar átöleli a derekam, és meleg levegő simította végig a nyakam, ekkor már tudtam, hogy ki áll mögöttem.

- Nick. Kérlek, hagyd ezt abba. – Szóltam könyörgő hangon, miközben felé fordultam, de mikor belenéztem a gyönyörű kék szemeibe, azonnal vissza akartam vonni, amit mondtam. Akkor csak rá gondoltam, és nem érdekelt, hogy megláthatnak együtt. Nem érdekelt a verseny sem, csak ő. Már alig volt közöttünk pár centi, és nem úgy tűnt, mintha hátrálni akarna.

- Nem tehetek róla. Annyira hiányoznak a beszélgetéseink. – Kicsit közelebb húzott magához, mire a kezeimet a mellkasára helyeztem, ezzel is megakadályozva, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz. Csak néztük egymást, és azon járt az agyam, hogy vajon Nick jól csókol? Mert valószínűleg hamarosan megtudom, de ekkor a lift felfelé induló zörgő hangja visszazökkentett a valóságba.

- Tudod, hogy ez mennyire fontos nekem. Kérlek, ne tedd tönkre. A verseny alatt Kellyvel sem beszélhetek, mi lesz, ha meglátnak veled? Csak a verseny végégi várj, utána annyit beszélünk, amennyit akarsz. – Mondtam, s közben lassan eltoltam magamtól a mellkasánál. Nagyon nehéz neki ellenállnom, bár ezek után sem vagyok biztos benne, hogy pontosan mit akar tőlem. Erőt vettem magamon, és egy határozott mozdulattal megfordultam, hogy bemenjek a szobába, és ott hagyjam Nick-et. Ismét.

Amint beértem, rögvest ledobtam a ruháimat, és a fürdő felé vettem az irányt. Teljesen összezavarja a gondolataimat. Csak a versenyre kéne koncentrálnom, de ő folyamatosan lesi minden mozdulatomat, és mindenhol ott van, és tudom, hogy amióta megláttam erről álmodtam. Azt akartam, hogy Nick foglalkozzon velem, és érdekeljem őt, de most, hogy itt vagyok a versenyen, amiről viszont egész életemben csak álmodozni mertem, így elég nehéz őt is belevonni ebbe az álomba. Sokkal könnyebb lenne, ha már túl lennénk rajta, és végre pontot tennék a Nick és köztem lévő dolog végére, aminek a vége vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon rossz.

Fürdés után bevetettem magam az ágyba, és előkaptam a laptopom, hogy végre írhassak egy üzit Sharonnak a messengeren. Egy háromkötetes regényt írtam, mire mindent el tudtam neki mesélni részletesen. Annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam megvárni, amíg elolvassa és reagál, ezért lehajtottam, hogy véletlen se halljam meg, mikor válaszol, és szinte azonnal álomba merültem.