13. rész - Érezd a ritmust!

- A versenyző, aki folytathatja a harcot, ő Haibey Brent. – Mikor kimondta a nevem, a szívem rettentő iramos tempója azonnal visszaesett normálisra, amitől annyira megszédültem, hogy összeszorított szemmel tudtam csak elkerülni az ájulást. Nem hiszem el, hogy bejutottam a döntőbe. Tudom, hogy erről álmodozok, de itt most ez a pillanat annyira hihetetlen, és az egész annyira varázslatos. Az öröm, amit most érzek az egyszerűen kifejezhetetlen, pedig a holnap nap lesz életem legnehezebb napja. Ha Tori ma max pontot kapott, akkor holnap is tökéletes lesz, és nekem annál is jobbnak kell lennem.

- Gratulálok. Megérdemled. – Fordult oda hozzám Kelly, aki csalódott szemekkel nézett rám. Akkor tudatosult bennem, hogy bár én bejutottam, ő kiesett. Ő, aki már első nap elnyerte Alisha szívét, most még is csomagolni készül.

- Nagyon sajnálom, én… - Makogtam neki szerencsétlenkedve, mert nem tudtam mit mondhatnék, amivel nem bántom meg.

- Ugyan már. Ne sajnáld, hisz tovább jutottál. Most már csak te vagy itt, le kell győznöd ezt a tyúkot, mert ha nyer, akkor mindenki annyi. – Még most is, ebbe a helyzetben is meg tudott nevettetni, és jókedvűen, felemelt fejjel távozott a versenyről.

Amint beléptem az ajtón, előkaptam a laptopom és serényen írni kezdtem Sharnek, hogy én és Tori vagyunk a döntőbe. Szinte hallom a sikítását a gépen keresztül, mikor leírja a temérdek á betűt a billentyűzeten.

Jól estek Sharon szavai, bár nem is sejti, hogy Tori ma max pontot kapott, és talán nem is véletlenül nagyképű.

Kicsit megnyugodtam a beszélgetés közben, majd mikor az ágyba indultam, ismét eszembe jutott, hogy holnap mekkora harcot kell vívnom Torival. Abba meg bele se merek gondolni, hogy a szenvedések csillogó dobozába mit fogok találni, aminek a gondolatába is belefáradtam, és álomba szenderültem.

Egész éjjel forgolódtam, és fél óránként felébredtem egy rémálomból, aminek a fő gonosza Tori volt. Kimerülten, álmosan és fáradtan ébredtem reggel, ezért a két bögre kávé előtt levegőt venni is fájt. Nagyon féltem, hogy mit találok a dobozban, bár el sem tudom képzelni, hogy mi lehet az elmúlt napoknál rosszabb. Persze, kérdésemre ismét választ kaptam, szinte azonnal.

- Nincs doboz?! – Mondtam erőteljesen a bögrémet szorongatva. – De, hol van? Mennyi az idő? – Kapkodtam a fejem után, és teljesen reményt vesztve már-már zokogni kezdtem. Ránéztem az órára, és 9:12 volt rajta. Már biztosan itt lenne, ha lenne doboz. Lehet, hogy Alisha meggondolta magát, és még is Kelly megy a döntőbe? Engem meg kihajítottak? Nem megyek el! Magamra kaptam valamit, és smink nélkül, kócos fejjel, idegesen rántottam meg az ajtót, majd lefelé indultam, hogy Peet keresésére induljak, ám sokáig nem jutottam.

- Te mit csinálsz itt? – Kérdezte fennhangon Tori, mikor a földszintre értem.

- Te mit csinálsz? – Kérdeztem vissza sipákolva, mert az ő feje az, amit ma utoljára akartam látni, ezért teljesen kikeltem magamból.

- A doboz miatt jöttél? – Kérdezte végül, miközben a másik irányba nézett. – Én sem kaptam. – Válaszoltam karba téve a kezét.

- Honnan veszed, hogy én nem kaptam. – Vágtam rá azonnal, mire olyan riadt képet vágott, hogy azonnal elnevettem magam.

- Ha-ha-ha. Legalább beállhatsz a cirkuszba, ha vége a versenynek, amit én fogok megnyerni. – Mondta öntelten, és egy nagyobb mozdulattal megfordult, hogy visszamenjek a szobájába, majd én is ezt tettem, de ismét váratlan akadályba ütköztem.

- Nick. Szia. – Mondtam hirtelen, mikor megláttam Nick arcát, az enyémtől alig pár centire. Ismét.

- Szia. Mit csinálsz itt? – Kérdezte, miközben körbenézett a termen.

- Tori és én nem kaptunk dobozt. Peetet akartam megkeresni, mert megijedtem, hogy talán még is én megyek haza…

- Nem mész sehova! Ma nem lesz doboz. Pihenj le, aludj még. Reggelizz, és relaxálj. Mindent időben meg fogtok tudni. – Vágott a szavamba, és a mosolyába szinte azonnal belefeledkeztem.

- Öhm…oké. – Dadogtam, majd nagy levegőt véve megfordultam, és visszaindultam én is a saját szobámba.

Mivel fogalmam sem volt, hogy mi lesz ma, hogy nem kaptunk semmi utasítást, a tehetetlenség élve felemészt. Aludni nem fogok tudni, mert folyamatosan azon agyalok, hogy mit kell ma csinálnom. Enni szintén nem bírok, mivel a gyomrom görcsbe rándul, ha a versenyre gondolok, ezért elkezdtem összepakolni a cuccaim, és lassan készülődni is a délutánra. Kiválasztottam egy kényelmes ruhát, megcsináltam a hajam, és ki is sminkeltem magam. A bőröndöm útra készen állt, hiszen ma vagy nyertesen, vagy vesztesen, de mindenképpen hazautazok.

Már háromnegyed három volt, és még semmi hírt nem kaptunk, hogy ma mi is lesz a program. Az utolsó nap van, az utolsó megmérettetés, és én itt ülök a négy fal között, bámulva a laptopomat, hogy Sharon visszaírjon. Tele volt a fejem mindenféle gondolattal, majd kicsordult, és ettől szörnyen fájt a fejem. Minden pillanatban az ajtót lestem, és féltem, rettegtem, hogy mi lesz a következő percben. És ott van Nick is, akinek most jut eszébe elmondani, hogy hiányzom neki, és beszéljünk, az egyetlen helyen, ahol ez nem lehetséges, de fogadni mernék rá, hogy amint vége a versenynek, ő visszamegy a világsztár életéhez, engem meg elfelejt, mintha sosem léteztem volna. 

Pusztán a gondolatok elég nagy fájdalmat okoztak, míg nem egy ajtókopogás mindennek véget vetett. Azonnal felkaptam a fejem, és az hang irányába indultam. Meglepő módon Alisha állt az ajtóm előtt, és mosolyogva nézett rám.

- Készen állsz? – Kérdezte izgatottam, de én nem tudtam, hogy pontosan mire gondol.

- De mire? – Kérdeztem vissza, hogy egyértelmű válasz kapjak.

- A versenyre. – Vágta rá.

- De azt se tudom, hogy…

- Nem számít, csak gyere. – Vágott a szavamba, és megragadta a kezem, hogy kihúzzon az ajtón, egészen a liftig, ahol beszálltunk, és egyenesen a nagyterembe mentünk.

- Elmondaná valaki, hogy még is mi folyik itt? – Kérdeztem zavartan és idegesen, mikor beléptünk a terembe, ahol Tori, Peet, Nick és két másik idegen ember fogadott minket.

- Örülök, hogy mindenki itt van. – Mondta Alisha, miközben a színpad felé sétált, én meg utána kullogtam, mert fogalmam sem volt róla, hogy épp mit is kéne csinálnom.

- Lányok! Eljött az idő! A két ürgével ne foglalkozzatok, semmit beleszólásunk nincs a versenybe. - Mondta nyugtatü hangon, majd a színpad felé intett minket, és ő visszasétált a helyére, ahol Peet és Nick várta már.

- Tori, Haibey. – Mutatott ránk. – Kérlek, felállnátok a színpadra? – Utasított minket kedvesen, s közben végig a két idegenre tekintgetett vissza. Én és Tori pedig értetlenül felsétáltunk a pódium közepére. Kicsit megnyugodtam, mikor láttam Tori rémült arcát, biztosan az enyém is ilyen lehetett, mert halvány lila gőzünk sem volt, hogy mi fog történni.

- Lányok, ők itt John és Kate, akik a vizsgabizottságtól jöttek. Csak azért vannak itt, hogy hitelesítsék a versenyt. Akkor kezdhetünk? – Kérdezte, miközben összecsapta két tenyerét, és Nick meg Peet irányába nézett, akik egyszerre bólintottak.

- Akkor hivatalosan is megnyitom a Hildreth Zene Stúdió táncversenyének döntőjét, amit azért rendeztünk, hogy a nyertes nálunk folytathassa tanulását, és munkáját. A két döntősünk Victoria Graham és Haibey Brent, akik ma egyenlő esélyszámmal indulnak, ami azt jelenti, hogy az eddig elért pontok nem számítanak. Aki ma nyer, az nyer. Ilyen egyszerű.

Nem tudtam, hogy ennek örülnöm kéne-e vagy nem, mivel fogalmam sem volt a pontok állásáról. Tori a második körben max pontot kapott, de előző körben én biztosan előtte végeztem, de ez most már mindegy. Bár a feladatot még mindig nem tudjuk, ma mindenképpen jobbnak kell lennem a tökéletesnél, ha le akarom győzni őt. Csak a ma számít, csak ez a pillanat.

- Ki akar kezdeni? – Kérdezte Alisha a terem túlsó végéből, de mire fel tudtam fogni, hogy miről is beszél, addigra érkezett a magabiztos válasz Toritól.

- Majd én! – Felelte, s azzal engem le is küldtek a színpadról. Oldalról figyeltem, minden mozdulatot, és be kell valljam Tori egyáltalán nem tűnt se idegesnek, se ijedtnek, amitől én annál inkább.

- Azért nem kaptatok ma dobozt, mert a feladat annyira egyszerű, hogy nem lehetett volna rá készülni. – Egyszerű? Ezen a versenyen az egyszerű szónak nincs jelentősége. – Szeretném, ha mindketten figyelnétek. Ma a legfontosabb képességeteket kell elővennetek, ami a tánc szakmában mindig és folyamatosan kell. Ez a spontaneitás. – Láttam, hogy Tori arca egyre fehéredik, és mindjárt rosszul lesz, ahogyan én is a színfalak mögött. – Elindítok egy dalt, és nektek öt másodpercetek van, hogy elkezdjetek táncolni. Nem kell profi koreográfia, csupán azt akarom látni, hogy átérzitek a ritmust, halljátok a zenét, és az összhangban van a testetekkel. – Hogy mi?? Ez most komoly? Öt másodperc? Én nem a lehetetlen küldetésre jelentkeztem basszus. Mit fogok csinálni? – És  a legjobbat még nem mondtam. A dalokat folyamatosan váltogatni fogom. – Ó hát persze, hát persze. Miért is ne? Ez egyszerűen remek. Ezt még is hogyan képzelték el? Erre én képtelen vagyok.

Elindult az első szám, és Tori pár másodperc múlva már lépegetett ide-oda, csinált pár mozdulatot, majd a zene hirtelen átváltott, és ő teljesen megrémült. Ismét állt pár másodpercet, majd felvette a ritmust és elkezdett táncolni, ekkor egy lassú szám jött, amire teljesen tanácstalan arcot vágott, de nem állt le. Körülbelül három percen keresztül kellett spontán mozdulatokat kitalálni az aktuális zenére, és azt kell mondjam, hogy a végére teljesen belejött. Már alig-alig állt meg a számok között, és az alaplépéseken is túltett. Tudtam, hogy itt vége a versenynek, mert én még ennyire se leszek képes. Amint meghallom az első dalt leblokkolok és vége. Úgy fogok ott állni mozdulatlanul, mint Lucy első nap.

Tori vigyorogva jött le a színpadról, majd a nevemet hallva lassú léptekkel léptem fel a lépcsőre, miközben a remegő lábaim alig tartottá meg a testem. Odaálltam a színpad közepére, és az emberel bámultak, mígnem Alisha megszólalt.

- Haibey? Készen állsz? – Kérdezte kedves hangon, bár nekem ez a hang csak a végítéletemet jelentette.

- Azt hiszem. – Jött a válaszom, bátortalan halk hangon, s hallottam a sarokba Tori kuncogását. Tudtam, hogy nem fogok nyerni, mert Tori lényegesen jobb nálam, de megpróbálhatok jobb lenni magamnál. A lényeg, hogy ne álljak meg, és akkor vesztesen, de büszkén fogok innen távozni. Mint eddig minden alkalommal, most is vettem egy mély levegőt, majd behunytam a szemem.

Elindult a dal, szerencsére ismertem a számot, ezért rögtön átjárta a testemet a ritmus és szinte azonnal léptem. Éreztem, hogy az egész lényem magától mozog, én csak a zenére figyelek, és minden mozdulatom ösztönösen jön. Fogalmam sincs, hogy meddig tartott, és hány számig voltam színpadon, mert még fel sem dolgoztam, hogy elkezdődött már vége volt.

Elég csüggedten sétáltam le a színpadról, mert a rövid bemutatóm elég rossz jelnek tűnik. Egyáltalán nem figyeltem, hogy mit csinálok. Egyenesek voltak a karjaim? Lefeszítettem a lábam? Ritmusra mozogtam egyáltalán? Teljesen kiesett az egész, mivel egész valómmal a zenére koncentráltam, és a mozdulatok jöttek maguktól. Tori és én az öltözőben várakoztunk, míg Alisha meghozza a döntését.

- Felesleges ennyire aggódnod Brent. A versenyt már ott megnyertem, hogy elkezdtél Nick-el kavarni. Kizárt, hogy te nyerj, különben beperelem az egész stúdiót. - Tori szavaitól csak még idegesebb lettem, mert tudtam, hogy igaza van. Még ha jobb is voltam nála, kizárt, hogy én nyerjek, különben örökre rám ragad a csaló jelző.

Körülbelül 20 percet lehettünk bent, mikor jött Alisha, és felkísért minket a színpadra.

- Szeretném mindenkinek megköszönni, aki részt vett a versenyen és hozzájárult a lebonyolításhoz, vagy bármilyen formában segítette azt. Peet, köszönöm, hogy nevelted és tanítottad a lányokat. Egytől egyig csak büszke lehetsz rájuk. Nick neked köszönöm a csodás felkészítést. Minden perc munka megérte. Szeretném megköszönni Johnnak és Kate-nek, hogy eljöttek és hivatalossá teszik a verseny eredményét, és köszönöm nektek lányok a kitartást, és hogy ennyire motiváltak és elszántak vagytok. Innen ma senki nem megy haza vesztesen. Ti mindketten nyertetek ma, ha nem is a táncstúdió szerződését, de tapasztalatot és tudást mindenképpen. A második hely is gyönyörű befejezés, de sajnos itt ma csak egyetlen győztesünk van. – Istenem, már hallom, ahogyan kimondja Tori nevét. Nem fogom kibírni, biztosan elájulok, vagy elbőgöm magam. Annyira gáz lesz, és Tori megint megkapja, amit akar.

- Nem is húzom tovább a szót. Nagyon megnehezítettétek a dolgom, mivel mindketten már profi szinten űzitek a táncot, de egyikőtökben megfogott valami. Valami, ami egész verseny alatt ott bujkált benne, váratta magát, de végül megláttuk mi az, és el is döntötte a versenyt. – Azt hiszem ki fog ugrani a szívem a mellkasomból. Körülbelül két másodperc és el fogok ájulni.

- Örömmel jelentem be, hogy a Hildreth Táncstúdió legújabb táncosa, nem más, mint Haibey Brent. – Remek! Tudtam! Várjunk? Mi?

- Gratulálok Haibey! Ez az utolsó fellépésed mindent vitt. Profin mozogtál a színpadon. – Fordult oda hozzám Alisha, hogy gratuláljon.

- Most akkor én nyertem? – Kérdeztem idiótán, mert egyszerűen nem tudtam felfogni a dolgot.

- Igen Haibey. Te nyertél. – Mondta még egyszer Alisha, bár nekem még mindig annyira hihetetlennek tűnt ez az egész.

- Ez egy k*rva nagy csalás! Ő nem nyerhet!! Mindenkit beperelek, és ezt meg fogjátok bánni. Ez a verseny nem volt tisztességes! - Kiáltozott Tori, miközben dühösen elhagyta a színpadot, de senki nem figyelt rá, mindenki körém gyűlt, és folyamatosan gratuláltak.

- Én ezt nem tudom elhinni. - Mondtam elcsukló hanggal, és nem bírtam tovább, kicsordultak a könnyeim. Nick rögtön közelebb jött, és átölelt, majd Peet is gratulált.

- Haibey. Nagyon megfogtál ezzel az utolsó alakításoddal. Teljesen átadtad, amit legbelül éreztél a zenétől, és pont erre volt szükségem. Hamarosan megkereslek a szerződéssel, de addig ünnepelj egy nagyot, és pihend ki magad otthon. - Mondta Alisha, majd egy csomó dolgot felsorolt még, de nem tudtam odafigyelni. Egyszerűen a tény, hogy nyertem leblokkolta az agyam, és semmire se tudtam figyelni.

Mikor végre kiszabadultam az elismerések és gratulációk szédítő köréből, azonnal a szobámba indultam, hogy leüljek, és utolérjem magam. Alig pár másodperc telt el, már kopogást hallottam az ajtó felől.

- Ezt nem hiszem el. Még le se ültem. - Morogtam hangosan, s közben az ajtó felé vánszorogtam, hogy beengedjem az ismeretlen zaklatót.

- Szia! Hoztam neked valamit. - Köszöntött Nick, és egy üveg bort tartott a jobb kezében.

- Ez meg mi? - Kérdeztem vigyorogva, bár szerintem még a sokk hatása alatt voltam, így nem voltam képes felfogni, amit látok.

- Bor. Neked. - Tagolta lassan. - Van még fél óránk indulásig, gondoltam megihatnánk, és megünnepeljük, hogy nyertél. - Mivel tényleg nem tudtam, hogy mi történik körülöttem, simán beengedtem Nicket és az üveg borját. Elég csábítóan nézett rám a vörös ital, nem tudtam neki nemet mondani.

- Akkor igyunk rád. - Mondta Nick, miközben a kezét a combomra helyezte, amitől kicsit megijedtem, és visszakoztam, de jól esett, hogy még most is közeledik felém.

- És rád. Mert nélküled nem sikerült volna. - Válaszoltam gyorsan, hogy elkerüljem a kínos csendet, majd meghúztam a pohár bort.

Ami azt illeti, az egész üveggel meghúztam, mert Nick nem akart többet inni, nekem viszont szükségem volt az erőre a jelenlétében, és a fracba is, nyertem! Ma biztosan berugok Sharonnal, ha hazamegyek.

- Töltök még egyet. Ez az utolsó. - Mondta Nick, és felállt a kanapéról, hogy kitöltse nekem a pohárba, ami még az alján maradt.

- Ne. Én már nem érzem a lábaim. - Vigyorogtam, és gyorsan felpattantam, hogy meggátoljam az utolsó pohár világra jöjjön. - Még egy korty, és mentővel kell hazavinni nem taxival. - Folytattam a tiltakozást, de Nick megfordult, és magához húzott. Egyik keze a derekamon volt, a másikkal a vállamat fogtam, míg én a mellkasára támaszkodtam. Mélyen a szemembe nézett, amitől teljesen zavarba jöttem, és elvesztem benne, a következő pillanatban már a számon éreztem a száját. MEGCSÓKOLT!