15. rész - Nyári látogatás

Még a nyaralásunk előtt megígértem a szüleimnek, hogy elmegyek hozzájuk a nyár végén. Nos, mivel alig két maradt a nyárból, itt az idő, hogy erőt vegyek magamon, és hat év után hazalátogassak. Muszáj beszélnem anyámmal, mivel még messzebb költözök Mayow-tól, és tudnia kell, hogy kivel, és hol vagyok. Igen, ezt úgy értem, hogy bemutatom nekik Nicket.

- Figyelj Nick. - Kezdtem a beszélgetést bátortalanul, nem tudtam mit fog reagálni, mikor három hónap együttlét után felhozom neki ezt a családlátogatás dolgot.

- Mondd csak. - Fordult felém, és kérdő tekintete egy pillanatig elfelejtették velem, hogy mit is akarok mondani. Féltem, hogy mérges lesz.

- Arra gondoltam, mivel már majdnem három hónapja együtt vagyunk, hát... - makogtam össze-vissza, de Nick felült az ágyon, és némi ijedtséget láttam a tekintetében, ezért gyorsan eloszlattam a borús felhőket, nehogy valami rosszra gondoljon. - Szóval szeretném, ha eljönnél velem Mayowba, a szüleimhez. - Kiböktem gyorsan, aztán vártam a reakciót, ami meglepően egy laza oké volt.

Szóval a következő héten össze is készültünk, felhívtam anyámat, hogy kettő körül érkezünk. Aki nagyon lelkes volt a telefonba, hogy megismerheti Nick Andersont. Remélem megoldjuk a dolgainkatt, és ki tudunk békülni egymással.

- Miért vagy ennyire ideges? Ők a szüleid. - Kérdezte Nick fél óra után, amikor kezdte idegesíteni a lábam hangos dobolása, a folyamatos kéztördelésem, és a hangos sóhajaim.

- Mert már hat éve nem láttam őket, és nem volt túl vidám az elválásunk sem. - Válaszoltam egyhangúan, és hogy ezt a tényt hangosan kimondta, csak még idegesebb lettem.

Két és fél óra tömör aggodalom után befordultunk az utcánkba, ahol több mint 18 évet töltöttem.

- Itt a kocsijuk a feljárón. Hova álljak?

- Állj be mögé. Gondolom, nem mennek sehova, ameddig itt vagyunk. - Bár a nevelőapámat ismerve, ha felhúzza magát, rögtön eltűnik. Reméljük erre nem kerül sor.

Idegesen lépkedtem az ajtó felé, majd megálltam előtte. Pár másodperc után rávettem magam két halk kopogásra, majd a félelem úrrá lett rajtam.

- Biztos elmentek valahova. Menjünk inkább. - Fordultam vissza az ajtóból, de Nick gyors reakciója most hátrány volt számomra, így meggátolta a menekülésemet.

- Nem mész sehova. Tudják, hogy jövünk. Biztos, hogy itthon vannak.

Mire visszafordultam, az ajtó már nyitva állt, és megpillantottam édesanyám fáradt arcát, amit csodálatos külsejével mindig elrejtett. Mintha semmit sem változott volna. Nem mertem megszólalni, csak bámultam őket, mire anya elmosolyodott, és közelebb lépett hozzám.

- Kislányom! Végre itt vagy. Nagyon hiányoztál már. - Ugrott a nyakamba, ami kicsit meglepő volt számomra, de nagyon jól esett végre a karjaiba bújni. - Annyira gyönyörű vagy. Kész felnőtt lett belőled. - Az az érzésem, hogy már nem haragszik rám, amiért elmentem itthonról. Miután köszöntem Richardnak is, bemutattam nekik Nicket, és az arckifejezésükről ítélve, nagyon tetszett nekik.

- Gyertek be gyors. Haibey van egy meglepetésem a számodra. - Hű, még egy perce sem vagyok itt, már meglepit is kapok? Ha ezt tudom, akkor hamarabb eljöttem volna. Hat évig rágtam magam ezen az ügyön, közben csak lépnem kellett volna valamit.

- Nézd kit hívtam még meg. Végre újra együtt a család. - Mondta anya, miközben egy szőke hajú lányra mutatott, aki a nappali közepén ácsorgott, és tekintete belemélyedt az enyémbe. 

- Anya, ő mit keres itt? - Kérdeztem vissza zavartan.

- Hogy érted ezt? Ő a húgod. Természetes, hogy itt van.

- Én is örülök neked drága nővérem! Hogy lehet, hogy a menő életed és pasid mellett szorítottál időt ránk? - Szegezte nekem a kérdést, de anyám lecsillapította, így megmenekültem a magyarázkodás elől. Nem mintha tartoznék Jennek bármilyen magyarázattal, de mégiscsak a húgom.

- Öhm...megmutatnád, hol a mosdó? - Érkezett az újabb kérdő tekintet, de ezúttal közelebbről kaptam a kérdést.

- Aggódnom kéne az eltitkolt testvér felől, aki most a nappaliban vár a magyarázatodra? - Kérdezte Nick ismét, mikor elkísértem a mosdó ajtaja elé.

- Én nem titkoltam el. Sosem kérdezted, és fogalmam se volt róla, hogy itt lesz. Anyáék nekem se szóltam semmit. - Vágtam egyből vissza, mivel ez nem az én saram. Ha tudtam volna, hogy itt lesz, biztos, hogy nem hozom ide Nicket.

- Mesélj Haibey. Milyen az új élet? Hogy boldogulsz a sok hírességgel? - Kérdezte Richard, miután leültünk az asztalhoz, hogy elfogyasszuk a késői ebéd - korai vacsi kombót.

- Igazából csak szeptembertől kezdek.

- Haibey nagyon tehetséges táncos. Nagyon fognak örülni neki a Hildrethben. - Mentett ki Nick a szituációból, de nem tartott sokáig. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb meg fog szólalni.

- Mondd csak Nick. Még is hogyan vett rá Haibey, hogy együtt legyetek? Tudod, nem volt ám mindig ilyen. A gimiben vagy kétszer ekkora volt, mindenki husis Haibeynek hívta, és ha láttad volna a....

- Jen. - Szólt közbe anyám dühösen, majd rám mosolygott, és a villával piszkálta az ételét. Tudtam, hogy megpróbált kellemetlen helyzetbe hozni majd Nick előtt. Nem tudja elviselni, hogy most én vagyok a középpontban.

- Tulajdonképpen nekem kellett rávennem őt, hogy járjunk. - Szakította meg Nick a pár másodpercig eltartott kínos csöndet. El se hiszem, hogy ezt mondta. Annyira boldog lettem, hogy ketten is megvédtek Jen előtt. Kezdtem egyre jobban érezni magam.

Egész estig elbeszélgettünk a szüleimmel, és a végére már Jen is megszokta a helyzetet. Nagyon megkedvelték Nicket, igaz, ki ne szeretné őt? Végül minden rendbe jött a szüleimmel is, örülök, hogy végre ismét a régi a kapcsoltunk az anyámmal.

- Nem maradtok itt estére? Van egy vendégszoba, ott nyugodtan aludhattok. - Nézett rám anyám kérő tekintettel, láttam, hogy tényleg szeretné, ha maradnánk. Sőt, én is nagyon szerettem volna maradni, de sajnos Nick holnap utazik vissza Clayfieldbe, így még ma vissza kell mennünk.

- Nem értem mitől féltél ennyire. Nagyon aranyos szüleid vannak husis Haibey. - Viccelődött Nick, amin én rettentően megsértődtem, mert azok az éveim voltak életem legrosszabb része.

- Hanyagolhatnánk ezt a témát? - Vonultam sértődötten a kocsi felé, de Nick nem értette, hogy mi a bajom.

- Most mi van? Csak vicceltem. - Mentegetőzött.

- Igen, tudom. Megbeszélhetnénk ezt otthon? - Mondtam, miközben az anyósülés felé sétáltam, majd csendben beültem a kocsiba. A kövezkező két és fél óta ugyanilyen hallgatásban telt el.

- Min kaptad fel így a vizet? Én csak vicceltem. - Kezdte a vitát, mikor hazaérve a szobámba léptünk.

- Tudom, hogy neked ez vicces, de nekem egyáltalán nem humoros, amit mondasz. Kiskoromban mindig ő volt a szép, a csinos. Én meg csak az a kövér stréber, aki mindenkinek megcsinálta a háziját, úgy hogy ne hozd fel nekem még egyszer husis Haibeyt. Oké? - Emeltem fel a hangom, mikor Nick ismét értetlenül kérdéseket szegezett hozzám a múltam kapcsán.

- Ne haragudj! Nem tudtam, hogy ez ilyen mély seb neked. Azt hittem, hogy vicces lesz. Most már nem vagyok husis. Gyönyörű vagy! Sokkal szebb vagy, mint a húgod, és ezt ő is tudja. Azért próbált meg mindig kínos helyzetbe hozni. - Nick szavai kicsit megnyugtattak. Örülök, hogy ilyennek lát, már ha igaz, amit mond. Tökéletesnek kell lennem mellette, hiszen ő egy hatalmas sztár, én meg ki vagyok? Egy senki. Muszáj megerősítenem az önbizalmam. Attól félek, hogy marha nagy szükségem lesz rá a stúdióban.