16. rész - Egy új élet kezdete

Korán reggel kellett kelnem, hogy időben kiérjek a reptérre. Nem kellett taxit hívnom, mert Sharon vállalta, hogy elvisz engem a reptérre, hogy az utolsó pillanatban is velem legyen. Igazi barátnő, nagyon fog hiányozni, de úgy terveztük, hogy a következő hónapba, amikor már mindketten megszoktuk az új helyet, akkor eljön és meglátogat.

- Induljunk! El fogunk késni. - Kiáltotta nekem oda Sharon, aki már a kocsiban ült, rajtra készen. Nekem meg muszáj volt elköszönnöm a háztól, és az itteni életemtől, mert talán már sosem lesz ugyanaz semmi sem.

- El se hiszem, hogy elmész.  Nagyon vigyázz magadra, és ne feledd, amit ígértél. – Mondta Sharon könnyes szemekkel, majd egymás nyakába borulva pityeregtünk pár percet a reptéri váróban.

- Nem leszel olyan messze. Gyakran látogatjuk majd egymást. – Mondtam vigasztaláskép, hisz Nick, amilyen jó fej mostanában, segített lakást és munkát találni Sharonnal a közelben. Csak egy órára lesz tőlünk, és ezt a távolságot akár mikor áthidalhatjuk.

- Mennem kell, különben csak te mész el itthonról. Tényleg mikor indulsz? – Tettem fel az utolsó kérdést, mielőtt elrohantam volna a beszálláshoz.

- Egy hét múlva, de majd addig úgyis beszélünk még.

- Persze. Akkor imádkozz, hogy ne zuhanjak le. Szia Shar, majd találkozunk. – Egy utolsó ölelés, és elindultam az új életem felé. Azt hitem jobb érzés lesz, mert eddig elég szar.

A repülő felé közeleve, olyan érzés fogott el, mint még soha. Végigkísért egészen addig, amíg le nem ültem, és nem hagyott nyugodni. Mikor helyet foglaltam a repülőgép ülésébe akkor tudatosult bennem, hogy ma egy teljesen új életet fogok elkezdeni. Új helyen, új emberekkel, új munkával. Minden más lesz, minden új lesz. 

Az érzés amit éreztem, az üresség, amit Sharon és a régi életem hagyott. Akiket ott kellett hagynom a repülőtéren, de ami majd megtölti, az az, amire egész életemben vágytam. Egyszerűen kinyír ez a kettős érzés. Jobban felemészt, mint maga a repülés, ami közel két óráig fog tartani. Nem. Együtt ölnek meg. Két órán keresztül leszek bezárva ebbe a fémdobozba az agyammal, és vele együtt a hülye a gondolataimmal. Alig várom, hogy leszálljunk végre.

Egész úton aludtam, mert csak így sikerült elterelnem a gondolataimat. A clayfield-i reptéren már Nick várt a saját kocsijával. Amint megpillantottam, ismét minden kételyem köddé vált, és tudtam, hogy nem hiába küzdöttem ennyit. Ez lesz a tökéletes életem első napja.

Nick az úton mindenféle hivatalos dologgal tömte a fejem, amiből semmi se maradt meg. Annyira izgultam, hogy ma tényleg bemegyek a Hildrethbe, és ismét láthatom Alishat, aki valószínűleg körbevezet majd. Egyszerre voltam ideges és izgatott, amitől evési roham tört rám a kocsiban. Nicknek kellett kivennie a számból a kaját, amikor megérkeztünk a házához.

- Hűű! Ez valami elképesztő. – Ugrottam ki a kocsiból, amint megpillantottam a modern épületet.

- Az dobozok tegnap értek ide, nem nyúltam hozzájuk, majd te kipakolod őket.

- Jól van. Köszönöm. Nagyon szép a lakásod. – Tettem hozzá, ahogy körbeszemléltem a házikót.

- Haibey. Ez itt a te lakásod. – Mondta nevetve.

- Hogy mi? – Kérdeztem vissza csodálkozva, mikor meghallottam a szavait. Azt hittem, hogy majd az ő lakásán fogunk együtt élni. Miért van nekem szükségem saját lakásra?

- Haibey. Elolvastad te egyáltalán, hogy miket írtál alá? – Nézett rám kérdőre vonó tekintettel, mikor meghallotta, hogy nem tudok a saját lakásomról. Én sokkal jobban meglepődtem, mint ő. Csak úgy mondom.

- Aj, de olyan értelmetlen. Mintha más nyelven írták volna. Egyébként is, volt olyan választásom, hogy ne írjam alá? – Kérdeztem visszavágva, amitől szóhoz sem jutott, csak elmosolyodott, és körbevezetett az épületben.

- Jaj, már ennyi az idő? Drágám mennem kell. Van egy sajtótájékoztatóm, és muszáj előtte odaérnem. Jó pakolászást az új lakásodba, és ne feledd, hogy 1-re neked is jelenésed van a Hildrethben. Alisha már nagyon vár. – Hadarta, miközben lenyomott egy puszit az arcomra, és az ajtó felé indult iramos lépteivel.

- De azt se tudom, hogy hol van. – Kérdeztem kétségbeesetten utána.

- Már hívtam egy fuvart. Fél 1-re érted jön. – Válaszolta visszanézve, és egy kacsintással el is köszönt.

- Ja persze fuvar. – Válaszoltam cinikusan, bár Nick már nem hallotta meg, olyan hirtelen távozott. Kell egy kis idő, mire megszokom ezt az életformát, de szerintem nem lesz nehéz.

Mivel volt egy kis időm, elkezdtem kipakolni a dobozokat, hogy minél kevesebb maradjon, ha már munkába álltam. Kicsit izgultam a találkozó miatt, bár Nick azt mondta, hogy csak körbevezet az épületbe, és semmilyen veszély nem fenyeget odabent.

Próbáltam elegáns külsőt varázsolni magamra. Nem akartam már az első napon kitűnni a többi ember közül. Remélem kedvelni fognak, és nem baszakodnak majd velem, mert Nick barátnője vagyok. Mintha csak az első napra készülnék a suliban, annyira izgulok.

A fuvar pontosan fél egykor gördült a ház elé. Dudált kettőt jelezve az érkezését, mire én hirtelen felpattantam a kanapéról. Közeledve a kocsi felé a gyomromat egyre szűkösebbnek éreztem, és eluralkodott rajtam az idegesség.

Egy fura kinézetű nő várt a kocsinak neki támaszkodva. Ajtót nyitott nekem, majd miután beültem be is csukta azt. Beszállt, és szó nélkül elindult a város felé. Egyre idegesebb és idegesebb lettem, nem akarok az első nap leégni. Fogalmam sincs, hogy mi fog történni, és ez a bizonytalanság megöl. Attól félek, hogy hülye kérdéseket fognak kérdezni a tánc történelméről, amiről halványlila gőzöm sincs, és emiatt elutasítanak, és mehetek haza. Aztán eszembe jutott, hogy alá írtam a szerződést, de várjunk. Ha benne van, hogy a kérdések megválaszolatlansága miatt elküldhetnek? Istenem, tényleg el kellett volna olvasnom a rohadt szerződést. Semmit se tudok a jogaimról.

Végre bekanyarodtunk a stúdióba. Hatalmas épületek vettek körbe egy gyönyörű kis parkot. Nagyon hangulatos a légkör, már majdnem otthonosan van berendezve a hely. Kellemes érzés fogott el, mikor a kocsiból kiszállva, beléptem a nagykapun.