1. rész

Madarak lepték el az eget, hangjuk harsog, alig-alig szünetel. Félve bújik ki üregéből a nyúl. Fülel, valamit hall a távolban...

– Solomon, várj! Ez a gyerek már megint lemaradt – kiáltott társának előre egy nagydarab kopasz, körszakállas alak.

– Akkor csipkedje magát – válaszolt Solomon, a magasabbik. A nagydarab megfordult, s felkapta a már az alig tántorgó kölyköt. Aki egy szót se szólt, nem is panaszkodott, annyira kimerült.

– Jared úrfi, jól tenné, ha megerősödne…- morgott a kopasz.

– Arnnak igaza van – bólintott egy hosszú vörös hajú fickó, s társalgást hazaértéig be is fejezték.

A faluba érve, betértek egy fogadóba.

– Három korsó sört. A gyereknek meg adj tejet – csapott az asztalra Solomon. A vörös hajú a fogadóst faggatta:

– Itt van a pap?

– Itt.

– Merre?

– Odafent.

 – Szólj neki – majd leült társai közé.

A fogadós asszony hozott sült vadhúst, bort és kenyeret. Már végeztek is a vacsorával, amikor egy ismerős hang így szólt hozzájuk:

– Késtetek.

– Elnézését kérjük atyám, de a fiú folyton feltartott bennünket – magyarázkodott Arn.

– Legközelebb Kay megy veletek, és Jared marad itt velem.

– Benne vagyok. – vigyorgott Solomon.

Jared képességei közel se haladják meg a másik gyerekét.

Nincs nap, amikor a fiú ne ezt gondolná:

„- Kay fiatalabb nálam, de mégis ő az erősebb.”

– Kay tényleg ügyes kölyök. Hol van most? – érdeklődött Arn.

– Otthon. Holnap ismét eljön hozzám tanulni. – foglalt helyett köztük a pap.

Az éjszakát a fogadóban töltötték.

Jared hiába kelt fel olyan korán, a templomudvarban senkit se talált.

Egy óra is eltelt, mire a pap elé jött:

– Ünnepség lesz ma a nap végén, ezért téged sem szándékozom tanítani. Legyen energiád bőven a mulatságra. Kay apja járt nálam nemrég. Ne haragudj, amiért csak most érkeztem.

Jared nem haragudott. A pap volt az ő példaképe, az apja helyett az apja.

Elérkezett a várva várt este.

A faluban már égtek a fáklyák, szólt a muzsika. Jared úgy határozott, elballag Kay házához.

Amikor meglátta, fel se akarta ismerni, annyira más volt:

– Kay, te úgy nézel ki, mint egy lány.

– Persze hogy úgy, hisz lány vagyok – mosolygott, s elindult. Jared pedig utána. Egész úton le se tudta venni a lányról a szemeit.

A többiek tárt karokkal várták őket:

– Jared! Kaylin! Nélkületek nem mulatság a mulatság! – emelte fel korsóját Arn. Solomon már is felpattant, hogy felkérhesse az ifjú hölgyet táncolni.

Kainan atya egy fa tövében állt. Ha látni nem látta a mulatozókat, de érezte, ki épp hol tartózkodik, és mit tesz.

Ketten üdvözölték őt: Az egyik Eldor, Kaylin apja. A másik férfi pedig Merlik.

Eldor és a pap kettesben maradtak.

– Köszönöm, hogy vigyáztál a lányomra, amíg én távol voltam.

– Nem tesz semmit. Jó tanítványom volt eddig.

– Csak óvatosan a mágiával. Ahol most legutóbb jártunk Zortekkel, ott majdnem az egész falut elevenen elégették.

– Tudok magamra vigyázni. Ha eddig nem égettek el, akkor a jövőben se lesz rá példa.

– Féltem a lányom.

– Ha vigyázni kell rá, számíthatsz rám és az embereimre.

– Hálás is vagyok érte. Tudom, képtelenség. De szeretném, ha te és ő egyek lennétek.

– Nősüljek meg? – kérdezett vissza komoran Kainan.

– Áldásomat adom. Persze, ha ez lehetséges.

A pap percekig csak hallgatott, majd így szólt:

– Lehetséges. Bár nem értem miért pont rám esett a választásod.

– Az adósod vagyok.

– Legyen hát, ha a lányod is úgy akarja.

– Biztosan bele egyezne. Rajtad kívül senkihez se ragaszkodik.

Kainan atya eleinte kételkedett ebben, de ha jobban belegondol, Kaylinnal akár boldog is lehet.