20. rész - Talán a szőkéket nem szereti

Már lassan egy hónapja itt vagyok a stúdióba, de még mindig vannak, akik nem tudják elfogadni a jelenlétemet. Igen Sage Riley-ra gondolok. Mióta megmondtam a véleményem, a helyzet csak rosszabb lett. Ott tesz nekem keresztbe, ahol csak tud. Ha meglát, egyből elkapja a nevethetnék, és folyamatosan rólam pletykál.

- Most ezt muszáj volt? Leöntöttél. Miért nem nézel oda, ahova éppen trampliskodsz? – Mordultam rá mérgesen, mikor a konyhában kielőzött, s ezzel meglökve a kezem az egész bögre kávé a pulcsimon landolt.

- Legközelebb ne állj az utamba. – Mondta kiviharozva, és vissza se nézett.

Aznap tovább maradtam a stúdióba, és nem adta át a kulcsot, így Alishától kellett segítséget kérnem, hogy éjnek éjjelén hazajussak. Alisha jól lehordta őt, de azzal mentegetőzött, hogy nem tudta, hogy bent vagyok. Ami nem igaz, mert kétszer is találkoztam vele este. Szóval elég sok mindent el kell tűrnöm, hogy végre elfogadjanak, de ma semmi se érdekel, mivel Sharon a városba jön délután. Végre találkozunk, és ő az az ember, akinek végre mindent elmondhatok.

Alisha megengedte, hogy hamarabb lelépjek, így már kettőkor otthon voltam. Sharon gépe is kettőkor száll le, ami azt jelenti, hogy három fele már itt lesz. Nem is késett sokat, 15:18-kor toppant be az ajtón, majd egymás nyakába borultunk, mint a rég nem látott szerelmespár.

- Nick itt van? – Kérdezte miután leültünk a kanapéra, és átfutottuk a szokásos érkezős kérdéseket.

- Nem nincs. – Mondtam szomorú hangon, mire az arcomra egyből kiült

- Ne okold őt. Biztosan rengeteg dolga van, most hogy előléptették menedzsernek. Az első hónap mindig húzós. – Vigasztalt Sharon, és egyébként igaza is van.

- Igen tudom. Ő is ezt mondta. De minden nap beszélünk, és egy héten négyszer is találkozunk, bár nem sok időre, de megértem, hogy sok a munkája. Majd később biztosan jobb lesz. De mesélj. Milyen az új lakás? A munka?

- Szuper. Egyszerűen imádok mindent. A lakás egy kicsit kisebb, mint a régi, de nekem tökéletes. Nekem van a legjobb főnököm a világon, egyszerűen imádom a munkám. – Áradozott Sharon, miközben én pont az ellenkezőjét élem meg, mikor épp az álmaim munkáját csinálom.

- Hát, legalább neked bejött az élet. – Mondtam lesütött szemekkel, mire ő egyből kérdezősködni kezdett.

- Nem értem mit panaszkodsz. Sage egy Isten. Hallottad már énekelni? A fél karom odaadnám, ha minden nap a közelemben lenne.

- Ha ismernéd nem ezt mondanád róla. Néha már odamennék, és lekevernék neki egyet, csak sajnos akkor kirúgnának. Bár lehet, jobban járnék.

- Ugyan már. Annyira nem lehet rossz.

- Nem? – Mordultam rá Sharonra.  – El se tudod képzelni, mi mindenre képes az ember, ha utálja a másikat.

- Hát, talán nem szereti a szőkéket. – Tudtam, hogy nincs min nevetni, mert siralmas a helyzetem, de ettől a mondattól valamiért rám jött a röhögő görcs, és egész este nevettünk. Nagyon jól éreztem magam Sharonnal, végre felszabadulhattam a munkahelyi elnyomás alól.

Másnap volt az utolsó délutánom, hogy befejezzem a táncomat, és Alisha megkért, hogy még este küldjem át neki a táncot videón.

- Ez a hülye kamera is most megy tönkre. – Kiabáltam mérgesen, mert még ma el kellene küldenem Alishának a videót, de így nincs rá sok esélyem. Nem hibázhatok, muszáj tökéletesnek lennem, mert tényleg repülni fogok innen. Átkutattam mindent egy új kamera után, de nem találtam semmit, a telefonom meg lemerült, és a töltőt otthon hagytam. Persze, nem is én lennék. Szembe kellett néznem a gonosszal, és át kellett sétálnom a stúdió végébe, hogy elkérjem Sage kameráját, már ha szóba áll velem.

Lassan és megfontolt léptekkel közelítettem meg a termet, de az ajtóhoz érve minden erőm elszállt, és vissza akartam fordulni, de Sage észrevett, így nem volt visszaút.

- Mit akarsz? – Kérdezte lekezelően.

- Tudod mit? Nem fontos. – Mondtam én is ugyanolyan lekezelő hangon, ami elég hatásosnak bizonyult.

- Jaj, ne hisztizz már, inkább mondd mit akarsz. – Fordult utánam, és a kezével visszahúzott, hogy ne tudjak eliszkolni onnan.

- A kamerádat szeretném. – Mondtam határozottan.

- A kamerámat? Még minek az neked? – Kérdezte nevetve.

- Az enyém tönkrement, és kell egy másik, hogy felvegyem a koreográfiát Alishának. – Mondtam ismét határozottan, mintha észre se venném, hogy igazából tök tahó a viselkedése.

- És miért adnám oda? – Kezdte ismét a bunkózást.

- Mert megkértelek rá, de ha nem vagy képes odaadni, ne aggódj, szerzek máshonnan. – És már fordultam is a kijárat felé, de ő ekkor válaszul megragadta a karom.

- Hagyd ezt. Nem áll jól neked. Itt a kamera. – Mondta, miközben odanyújtotta a kameráját, amit el akartam venni, de hirtelen elrántotta a kezét. - Egy feltétellel adom oda. – Már ultimátokat is szabott egy egyszerű kölcsönkérés miatt. Remek.

- Mi az? - Kérdeztem gyanakodva, mert már a legrosszabbra is fel voltam készülve.

- Itt vesszük fel a táncot. – Kicsit meglepődtem a válaszán, de nem érdekelt, mert nagyon kellett az a felvétel, így belementem a játékába, és hagytam ő kamerázza le. Egész végig csöndben volt a lencse túlsó végén, még élveztem is, hogy van közönségem.

- Most láttuk Haibey Hercegnő Brent lapos táncát, amit a… - Odafutottam, és hirtelen kikaptam a kezéből a készüléket.

- Állj már le! Ezt el kell küldenem Alishának. – Elvettem tőle a gépet, és leállítottam a felvétel, majd elindultam az öltözők felé.

- Félsz, hogy neki majd nem felelsz meg hercegnő? – Kérdezte, miközben utánam eredt a folyosó, és tudtam, hogy megint témánál vagyunk.

- Igen, tudod nem mindenki születik zenei zseninek. Valakinek nehéz múlt, és kemény munka áll a háta mögött, hogy elérjen valamit. Nem tesznek mindent a formás kis hátsója alá. És ne hívj már hercegnőnek. - Válaszoltam mérgesen. Most már tényleg betelt a pohár. Ennyi volt a tűréshatárom. Nem érdekel, hogy ő felettem áll, mert nem idősebb nálam három évnél, semmi joga, hogy kioktasson az életről.

- Ezt mondja az, aki kavarással jut el a csúcsra. – Na erre aztán tényleg bepöccentem, és megfordultam, hogy a szemébe mondjam, amit gondolok.

- Nem érdekel, hogy mit hiszel, és mit terjesztesz rólam itt a stúdióba. Nick és köztem semmi sem történt, míg nem lett vége a versenynek, aminek az eredményébe neki semmilyen beleszólása nem volt, mellesleg. Minden egyes percet végig küzdöttem a három nap alatt, és keményen megdolgoztam azért, hogy itt legyek. Nem, profi nem vagyok, még, de elég jó vagyok, hogy itt legyek. Nem fogok se miattad, se senki más miatt kételkedni a tehetségemben, és végképp nem fogok véget vetni a kapcsolatomnak, csak mert egy embernek szúrja a szemét. Hagyj engem békén, és törődj a saját dolgoddal. – Meg se vártam a reakcióját, csak sarkon fordultam, és elment onnan.