1. rész
Rejtélyes módon, hirtelen elterjedt a sötétség.
Népek tűntek el egyik napról a másikra.
Az a hír járta, a sötétség kebelezte be őket.
Az emberek az istenekhez fohászkodtak, akik a hegyekben éltek.
Amint a sötétség odáig is elért, a népek elkeseredtek.
Közös erővel szálltak szembe a sötétséggel: emberek, tündék és minden más faj.
Végül győzelmet arattak...
A várbörtönből, egy nőt szabadítottak ki. A nő nem volt se tünde, se pedig ember. Fogalmuk se volt róla ki ő, és hogyan esett foglyul. Csupán sejteni tudták, mi történhetett vele a fogsága ideje alatt.
Két tünde király is elesett a nagy háborúban. Fiaik tanácskoztak, mit tegyenek az ismeretlen nővel.
Amint magához tért, az egyik ifjú trónörökösre támadt, aki ki merte ejteni a már halott fogvatartója nevét. Idegen nyelven beszélt hozzá, szemeiből pedig áradt a gyűlölet és a bosszúvágy.
Amikor feltekintett, elé tárult az a hely, ahol egykor született, élt népével boldogan, amíg a sötétség el nem borította. A nő attól pillanattól kezdve, nem beszélt többet. A fájdalom némította el.
A két herceg: Haldor és Selrond, még az éj leple alatt megvitatták a nő sorsát. Csupán sejteni tudták melyik néphez tartozhatott. Úgy gondolták, az emberek tönkretennék, kihasználnák. A törpék kapzsiságából következtetve, idővel úgyis eladnák az embereknek. Tehát, a nő a tündéknél marad. Haldor magával viszi, s gondoskodik róla.
A nő száz évig nem beszélt. Haldor király lánya, Eyrin szépen cseperedett. A kislány folyton az apját faggatta a titokzatos vendégről:
– Apa, a kisasszony miért nem beszél?
– A bánata érthető, népéből már csak ő maradt. E föld számára idegen, még nem találta meg benne a helyét.
– Beszélhetek vele?
– Megpróbálhatod, de ne vidd túlzásba.
A kis tünde hercegnő, attól a naptól fogva folyton a nő nyomában járt. Időnként megállt mellette és mesélt neki. Haldor messzebb figyelte a fejleményeket.
A kislány egy nap bemutatkozott neki:
– Az én nevem Eyrin. Téged hogy hívnak?
A vendég, annyi idő elteltével, még mindig nem beszélte a nyelvüket. Nem értette mit mondanak neki, ahogy azt se, épp mit akarnak tőle. Csupán következtetni tudott:
– Imayra.
– Szép neved van – ismerte el a kis hercegnő. Imayra sok idő után, végre elmosolyodott. Ha beszélni nem is beszélt, de a kis tünde hercegnőt mindig meghallgatta. Hardornak tetszett a fejlemény. Büszke volt a lányára.
Az elkövetkezendő évek során, Imayra elsajátította a tündék nyelvét. Eyrin pedig a barátja lett.
Sokat kószáltak az erdőben. Egy nap meglátogatták az Avar tündéket is.
– Ez itt Liara erdeje. Ő is egy tünde hercegnő, mint én – mesélte Eyrin. Az erdőben felbukkant itt-ott néhány avar ruhába bújt tünde.
– Ők nem beszélnek? – kérdezte Imayra.
– Olyanok, mint te. Nem viszik túlzásba.
Imayra nevetett:
– Rokonszenvesek.
Amint visszatértek, Haldor király egy kalandozót mutatott be nekik:
– Ő itt egy jó barátom, Rendolf. Messziről érkezett hozzánk.
Imayra felismerte őt régről.
Haldor és a varázsló még maradtak egy darabig, s tovább beszélgettek:
– Ismerem Imayrát. Már féltem, ő is odaveszett.
– Bizonyára felismert.
– Bizonyára.
– Mit tudsz róla?
– Régi história… – állt fel a varázsló.
Majd visszaemlékezett egy jelentős eseményre:
– Imayra népe nőkből állt. Férjet csakis a varázslók közül választottak maguknak. A királynő Zangulusszal akarta összeházasítani. A lány pedig ellenkezett. Zangulus sötét erőket vetett be, s ez vezetett idáig.
Haldor a varázslót hallgatva ráeszmélt, miért gyűlöli úgy a vendége a rossz útra tért varázslót. Még a halála után is.
Mielőtt még nyugovóra tértek volna, a varázsló hozzáfűzte:
– Imayra fegyver lehet számunkra a jövőben. Figyelmeztetlek, Zangulus szolgái visszatértek a hegyekbe s ott gyülekeznek. Kósza hírek keringenek újabb támadásokról.
Haldor tudomásul vette a bölcs barátja szavait.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT![[DodaSims] - A simek világában minden lehetséges!](/portal/dodasims/image/logo_1681825087.jpg "[DodaSims] - A simek világában minden lehetséges!"){kind=logo}
