24. rész - Halloween Party
Szóval 4-1-re győztek a partyarcok, így nekem is el kellett mennem a buliba, és ha ez nem lenne elég, még be is kellett öltöznöm. Had mondjam el, hogy foggal, körömmel tiltakoztam ez ellen, és mindent bevetettem, de ők négyen voltak. Mit tehettem volna? Maya és Sharon beletuszkoltak egy fekete bőrszerkóba, hogy legalább macskanőnek eladhassam magam, mert ha rajtam múlt volna, az ünneprontó szerepét öltöm magamra. Végül egész jó ötletem támadt, hogy még így is láthatatlanná váljak. A vörös haj elég feltnűnő, de engem most elvegyít majd a tömegben, és remélem, hogy felismerhetetlen leszek.
Alig másfél óra múlva már a helyszínen voltunk. A többiekkel a ház előtt találkoztunk, és együtt akartunk belépni ebbe a csodálatos buliba. Sharon teljesen belehabarodott Jasonbe. Megtudta Mayától, hogy kalóznak fog beöltözni, ezért Sharon kapott az alkalmon, és ő is kalóznak öltözött, hogy megegyengesse vele a sorsát.
A hangulatom ellenére, nagyon tetszett a lakás dekorációja. Ötletes volt, és hangulatos, de a kedvemet nem hozta meg a bulizáshoz, viszont tudom mi hozná meg leginkább, így a gyors üdvözlés után, egyből a hűtő felé vettem az irányt.
Úgy tűnik, csak én nem élvezem ezt a bulit. Csak álltam ott a konyhánál, elnéztem az örjöngő tömeget, akik viháncolva táncolnak és isznak, és azon gondolkodtam, hogy mi a fenét keresek én itt egyáltalán? Nem hiszem el, hogy Nicket nem is érdekli, hogy kínszenvedés nekem itt lenni. Vele akarok lenni otthon, a meleg ágyban, popcornal a kezemben, és egy szerelmes filmmel a tévében. De nem, neki muszáj pont itt jól éreznie magát, mikor alig látjuk egymást.
Mivel táncolni nem volt kedvem, sem mások társaságára nem voltam kíváncsi, ezért legalább egy üveg vodkát már magamba döntöttem az asztalnál, amitől szokás szerint elfelejtek gondolkodni, így a lehető legcikibb módon kezdtem el lötyögni, mert táncnak nem nevezhető az, amit csinálok. Sajnos ezt mások is észrevették.
- Csak nem jól érzed magad. - Lépett közelebb Sage.
- Ami azt illeti, ebben a vodkának elég nagy szerepe volt. - Válaszoltam vigyorogva, mert az alkoholtól már teljes mámorban éreztem magam.
- Szóval akkor részegen nem utálsz annyira, mint általában. - Kérdezte is egyből, mikor látta rajtam, hogy mosolyogva és kedvesen válaszolok neki.
- Ne akard elrontani a kedvem.
- Isten ments. Örülök, hogy végre tudtunk normálisan két szót váltani. - Vágott vissza egyből, de ami azt illeti, engem cseppet sem érdekelt a dolog.
- Aha. Merre van a mosdó? - Kérdeztem menekülő útvonalként.
- A bejárat melletti bal ajtó.
- Kössz.
Gyorsan kisiettem a mosdóba, hogy egy kicsit rendbe szedjem a fejem, és hogy ne kelljen tovább hallgatnom Sage hülyeségeit. Mikor közelebb léptem a tükörhöz, láttam, hogy pár kép a mosdóban hever. Először nem törődtem vele, de mikor kezet mostam, kiszedtem őket a kagylóból, és rápillantottam az egyikre. Mikor felfogtam az agyammal, hogy tulajdonképpen mit is látnak a szemeim eldobtam a képeket, amik szállingózva visszarepültek a vizes mosdókagylóba. Először reménykedtem, hogy a sok vodka okozta, és mindössze pillanatnyi látászavarról van szó, de talán legbelül mindig is tudtam az igazat.
Az arcom két másodperc alatt vérvörössé vált, először az idegességtől, majd bőgni kezdtem, amitől a szemeim is ijesztően átalakultak. Kirohantam a mosdóból, és Sharon keresésére indultam, miközben a könnyeim végiggördültek az arcomon. Nem kellett sokáig keresnek, ugyanott volt most is, mint amikor elmentem, így e lehető leggyorsabban, és nem feltűnést keltve odasiettem hozzá.
- Bocsáss meg, de el kell vinnem őt. – Mondtam Jasonnak, akivel Sharon táncolt, de nem mertem rá nézni, nehogy meglássa az addigra már teljesen eldeformálódott fejem. Sharon rögtön észrevette, hogy nagy gáz van, így nem habozott, ellépett a pasi mellől, és mindketten kifele vettük az irányt.
- Jézusom Haibey, mi a franc történt veled? – Intézte hozzám rögtön az első kérdést, mikor kiértünk az ajtón.
- Nick…Istenem…ő megcsalt engem. – Zokogtam végig minden szavam, hatalmas szüneteket tartva, amikor levegő után kapkodtam.
- Ezt meg honnan veszed?
- Láttam. A mosdóban. Valaki ott hagyta a képeket, hogy megtaláljam. – Magyaráztam neki a történteket.
- Ezt nem értem. Ki tette oda? És milyen képekről beszélsz? Kérlek, nyugodj meg.
- Elmentem vécére, és mikor kezet akartam mosni, a mosdónál hevert pár kép. Mikor megnéztem, akkor láttam, hogy Nick van rajtuk, és…ő… - És ekkor már teljes zokogásba kezdtem, nem tudtam befejezni a mondatot.
- Egy lánnyal van? Smárolnak rajta? Beszélgetnek?
- A húgom az Sharon. A húgommal nyalják egymást a képeken. – Tört ki végül belőlem, idegesen kiabálva, majd a falnak neki dőlve a földre csúsztam.
- Istenem. – Sharon csak ennyit tudott mondani. Éreztem a hangján a ledöbbentséget, amitől még jobban elkezdtem sírni, és az ájulás határán voltam. – Gyere. Most haza megyünk. – Majd felráncigált a földről, beültünk egy taxiba, és haza indultunk.
Otthon Sharon segített kiharcolnom magam a jelmezből, majd azonnal az ágyba dőltem, és ő is mellém huppant.
- Talán az a kép nem is igazi. Lehet ez is Sage egyik aljas trükkje, hogy felbosszantson téged. Vagy lehet, hogy nem mostani a kép. Talán régen ismerték egymást, csak te nem tudtál róla. – Próbált válaszokat találni a hihetetlen történésekre, de egyiket sem hittem el. Csak a kép lebegett a szemem előtt, és az, hogy Nick ezt tette velem. Egy pillanatig se kételkedem a képek eredetiségében.
- Tudod. Így már mindent értek. Ezért volt mindig távol. Nem is a munka miatt, hanem a kis cafka húgom miatt. És én még elvittem hozzá. Most már értem miért volt annyira ideges, mikor meglátta Jent. Mégis mióta ismerhetik már egymást? Miért történik mindig ez velem? – Sharon csak szótlanul nézett, és láttam a szemeiben a sajnálatot és a szánalmat, amitől még rosszabbul éreztem magam. Egész este sírtam, alig aludtam valamit, mert akárhányszor lehunyom a szemem, őket látom magam előtt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![[DodaSims] - A simek világában minden lehetséges!](/portal/dodasims/image/logo_1681825087.jpg "[DodaSims] - A simek világában minden lehetséges!"){kind=logo}
