25. rész - Mi a fene folyik itt?
Másnap reggel felhívtam Alishát, hogy nagyon beteg vagyok, és nem tudok bemenni próbálni. Szerencsére nincs semmi fellépésünk a közel jövőben, így megengedte, hogy itthon legyek pár napot. A beszélgetés után láttam csak, hogy 25 nem fogadott hívásom van Nicktől, de arra már nem volt képes, hogy ide tolja a mocskos képét.
Mintha minden amit mondok valóra válna, mert két másodperc múlva kopogtattak az ajtón. Lassan odavánszorogtam, hogy kinyissam, de jobb lett volna, ha inkább zárva marad.
- Egész éjjel hívtalak. Hová tűntél? Tudod mennyire aggódtam? – Szegezte nekem a kérdéseit, mire én teljesen bepipultam, és se szó, se beszéd rácsaptam az ajtót.m- Nem fogsz megint elmenni. Beszélni akarok veled. – Csapta ki az ajtót, miközben én már a szobámba vonulva hátat fordítottam neki, de ő megragadta a karom és magához húzott.
- Engedj el! – Kiáltottam rá mérgesen, és szabadulni próbáltam a karjai közül.
- Előbb mondd el, hogy mi volt ez tegnap. Mondhattad volna, hogy hazajössz, teljesen kibuktam…
- Ó mondhattam volna? Mondtam cinikusan, nem vártam meg, míg befejezi a mondatot. – Tudod ez vicces, mert kettőnk közül neked kéne elkezdened beszélni, de nagyon gyorsan.
- Te meg miről beszélsz?
- A húgom? Ez komoly? – Kirántottam a karom, majd berohantam a szobámba, de Nick utánam szaladt, és az egy perces hallgatásából tudtam, hogy pontosan érti mire gondolok.
- Honnan tudtad meg? Ki mondta el?
- Ember, megcsaltál. Nem teljesen mindegy, hogy honnan tudom? Most takarodj innen! – Üvöltöttem és az ajtó felé mutattam.
- Jen és én már régebbről ismerjük egymást. Még előtted találkoztam vele egy fotózáson, ahol kicsit összegabalyodtunk, de aztán mindenki ment a saját útjára. Mikor veled találkoztam, akkor ő már nem volt képben.
- Akkor mik ezek a fotók? Ezek most készültek Nick, ne hazudj nekem. – Szakítottam félbe ismét, és a hangom egyre erősebb lett, a feszültséget tapintani lehetett a levegőben.
- Mikor eljöttünk tőletek a vacsoráról, Jen írt nekem, hogy találkozni akar velem, de sosem válaszoltam neki. Többször is írt, de én nem foglalkoztam vele. Aztán eljöttünk ide, és ő jelentkezett a munkahelyemre asszisztensek, és a főnököm vette fel őt, nem én.
- Minden egyes nap találkoztatok, és csak nem is mondtad? Mióta tart ez az egész? Már két hónapja? – Ekkor tudatosult bennem, hogy mekkora hülye is vagyok valójában.
- Nem! Dehogyis! Minden nap találkoztunk, de sosem történt semmi, aztán egyszer csak…
- Ne folytasd! Húzz el innen. – Vágtam a szavába kiabálva, majd kilöktem őt a szobámból.
- De egyetlen egyszer fordult elő, és hidd el megbántam. Nem tudtam magamról levakarni, és…
- És mi? Ha már itt van, akkor már mindegy nem? Istenem, hogy lehettem ennyire vak? Most menj el jó? Nem akarlak látni.
- Haibey kérlek, én csak téged szeretlen. Nekem ő semmit nem jelentett. Ígérem, hogy jóvá teszem.
- Tényleg? Akkor menj el! MOST! – Egy utolsó könyörgő pillantást vetett még rám, de rájött, hogy semmi értelme erőlködnie, ezért sarkon fordult és kisétált az ajtón, mire én teljesen összetörtem. Mikor Sharon visszatért a botból, még mindig a földön kuporogtam ugyanabban a testhelyzetbe, mint fél órája, és csak sírtam.
Ez a pár nap otthonlét kicsit javított a hangulatomon, amihez Sharon nagyon sokkal hozzájárult, de most vissza kellett utazni, így én is visszatértem a munkába, hogy eltereljem a figyelmem, és ne otthon siránkozzak egyedül magányomban.
- Ígérd meg, hogy vigyázol magadra, és nem hagyod, hogy ezek az idióták felidegesítsenek. Minden nap beszélni akarok veled. - Utasított szigorúan Sharon, mikor már kabátban és börőnddel állt a bejárati ajtó előtt. Akkor jöttem rá, hogy most valóban egyedül fogok maradni.
- Haibey. Örülök, hogy visszatértél. Jobban vagy már? - Kérdezte Maya, mikor meglátott a teremben, és egyből a nyakamba ugrott. Én csak bólogatni tudtam, egyetlen szó sem jött ki a számon, aminek a hatalmas gombóc volt az oka, ami még mindig a torkomat nyomta.
Egész délelőtt megállás nélkül próbáltunk, ami nekem csak előnyömre vált, így nem volt időm gondolkodni. A szünetben, bár éhes nem voltam, muszáj voltam egy-két falatot legyömöszölni a torkomon, hogy nehogy összessek az edzésünk közepén.
Mikor beléptem a konyhába, szinte sejtettem, hogy nem úszom meg a találkozót Sage-el. Rögtön elkapott egy hév, amit nem tudtam elnyomni, így nekiestem, és ordítani kezdtem.
- Neked hobbid, hogy másokat megnyomoríts? Élvezed, ha másokon nevethetsz, és kész roncsnak látod őket? Még is mi közöd van az életemhez? Tudom, hogy te tetted oda a képeket Nickről, hogy megtaláljam és szakítsunk. Miért csinálod ezt velem? Nincs jogod beleavatkozni a magánügyeimbe. Gyűlöllek!!
Szinte egy levegővel végighadartam az egészet, majd sarkon fordultam és kirohantam a konyhából, esélye se volt megszólalni, de nem is érdekelt, amit mondana. Ahogy kiléptem az ajtón ismét elfogott a sírógörcs, ezért el akartam menekülni a többiek elől. Nem láthatnak meg bömbölve a folyosón rohangálva, mint egy idióta, így kifutottam a konyhából, át szomszéd szobába, ami egy pihenő szoba. Befutottam, majd becsaptam magam mögött az ajtót, és ismét a földre zuhantam.
Pár órát ott tölthettem, mikor ismét rászántam magam, hogy emberek közé menjek. Próbáltam felállni, hogy rendbe szedjem magam, és visszatérjek edzeni, de a tervem nem valósult meg. Először erőteljes hangokat, majd egy ajtócsapódást hallottam. Összerezzentem, és bekuporogtam az egyik sarokba, mikor meghallotam Sage és Naomi hangját. Már csak az hiányozna, hogy ők ketten így lássanak meg.
- Tudom, hogy te voltál Naomi. Meg se próbáld tagadni. Nem ezt beszéltük meg, túl messzire mentél.
- Én? És ez a kis lotyó talán ártatlan? Semmit se tettem, csak rávilágítottam az igazságra.
- Szóval akkor meg kéne köszönnie, amit tettél?
- Most már véded is? Elfelejtetted, hogy ki is ő valójában? Hogy mit tett, hogy bejusson ide?
- Mit? Te olyan biztos vagy a dolgaidban, de közben a sötétségben tapogatózol. Tönkre akarsz tenni egy életet, amihez semmi közöd.
- Sage! Elfelejtetted kivel beszélsz?
- Hát talán igen, mert már nem ismerek rád. Én ezt nem csinálom tovább, ne is erőlködj. Befejeztem.
- Sage! Gyere vissza! Különben...
- Különben mi? Beköpsz apunál? – Ez volt az utolsó mondat, amit érthetően hallottam, majd a hangok egyre távolibbnak tűntek. Még is mi a fene folyik itt? Naomi és Sage tönkre akarták tenni az életem?
Próbáltam összerakni a darabkákat, hogy egy egész képet kapjak, bár nem volt túl kecsegtető a végeredmény.
- Naomi, a főnök lánya, rávette, vagy talán rá se kellett vennie Sage-et arra, hogy tönkretegyék az itteni életem, mert Naomi azt hiszi, hogy csalással jutottam be ide. Ez kész kabaré. Ha tudom, hogy ez történik, sosem indulok a versenyen. Mi a frász van itt. Ezek az emberek nem normálisak. Azonnal a telefonom után kaptam, és írtam egy üzit Sharonnak a történtekről. A Nick iránti gyűlöletem kicsit enyhült, mert most Naomi és Sage volt az, akit ki akartam nyírni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT![[DodaSims] - A simek világában minden lehetséges!](/portal/dodasims/image/logo_1681825087.jpg "[DodaSims] - A simek világában minden lehetséges!"){kind=logo}
