27. rész - Bal/Szerencse?
Sage utolsó mondata után otthagytam, és hazaindultam. Amúgy sem tudtam volna már mit mondani, mert egyszerűen belekavarodtam már az egészbe. Semmi sem értek. Itt van Naomi, aki minden áron el akar tűntetni innen, csak azért mert abban a tévhitben ringatja magát, hogy csalással jutottam be ide, bár nem értem, hogy ez miért zavarná, még ha igaz lenne is. Aztán itt van Sage, aki állítása szerint nem rossz ember, de jó sem lehet, így eljátssza a bunkót. Hát hol itt a logika? Teljesen megfájdult a fejem ettől a beszélgetéstől, és Nickről ne is beszéljünk. Fogalmam sincs, hogy hányadán állunk, és hogy hova vezet ez az egész, amit épp csinálunk.
Már majdnem kiértem az utcára, mikor két férfi tűnt fel előttem, akik felém tartottak. Először nem gyanakodtam semmire, hiszen rengetegen mászkálnak az utcán ilyen későn is akár, de mikor egyre közelebb értem hozzájuk, eluralkodott rajtam a félelem. Egyenesen felém tartottak, és mikor ki akartam térni az útjukból, ők elém álltak, és nem engedtek tovább menni.
- Hova-hova szépségem? – Szólt az egyik köszörűs hangján, amitől az egész testem megrezzent, a szívem pedig egyre gyorsabban kalimpált. Rettegtem attól, hogy bántani fognak, a félelem teljesen lebénított, még moccani se mertem közöttük.
- Na, hova lesz a séta? Ez az úriember feltett egy kérdést. – Szólalt most meg a másik fickó.
- Haza. – Válaszoltam remegő hangon, mire mindketten felnevettek, én pedig vettem egy mély levegőt, és rohanni kezdtem az ellenkező irányba. Hátra néztem és láttam, hogy már a nyomomban vannak, és szinte utolértek. Alig tudtam pár métert szaladni, mert mindketten rám vetették magukat, és erősen megragadták mindkét karomat.
- Ejnye. Hát ilyet nem szabad csinálni. – Ordította idegesen az egyik, majd a karomnál fogva megrángatott, és ellökött. Olyan erővel, hogy a földnek csapódtam, és kiterültem a talajon. Mikor feleszméltem, már mindketten fölöttem álltak, az egyik pedig kést rántott.
- NE! KÉREM! – Kiabáltam riadtan, és könnyek szöktem a szemembe, amitől minden elhomályosodott, a félelemtől remegő lábaimmal épp támadni készültem, mikor a szemüveges fickó fölém nézett, mintha megpillantott volna valamit, vagy valakit?
- Dobd el a kést. – Mondta határozottan az ismerős hang, bár a félelemtől nem tudtam beazonosítani a személyt, csak arra tudtam gondolni, hogy talán meghalok. A fickók megfordultak, én ekkor hátrébb kúsztam, hogy minél távolabb kerüljek tőlük. A félelemtől minden erő kiszökött a testemből, és a remegő lábaim nem tudtam volna megtartani, így nem tudtam felállni.
- Húzz el innen vagy megbánod. – Ordította a fickó, az ismerős hangú alaknak, de most a sötét árnyékoktól nem tudtam kivenni, hogy ki is a harmadik személy. A késes pasas felemelte a karját, hogy megtámadja az ismeretlent, de ő kivédte a támadást, és egy erőteljes rúgással a hasába térdelt, majd a másikat is könnyű szerrel elintézte. Én még mindig a földön hevertem, és mikor felém indult, akkor láttam meg, hogy Sage az.
- Jól vagy? - Kérdezte aggódó tekintettel, miközben segítően a kezét nyújtotta, amit most kénytelen voltam elfogadni. Teljesen ledöbbtentem, és semmi erőm nem maradt a talpra álláshoz, így most Sagere hagyatkoztam. Megragadtam a kezét, és ő egy pillanat alatt felhúzott a földről. Egy darabig csak néztük egymást, a riadt tekintetem szinte mindent elárult neki az előző fél óra leforgásával kapcsolatban, így nem is kérdezett semmit.
- Mennem kell. - Törtem meg végül a már kínossá váló csöndet köztünk, és kibújtam a karjaiból, hogy haza induljak.
- Megőrültél? Ezek után képes vagy egymagad hazasétálni?
- Van más választásom? - Fordultam vissza.
- Majd én elkísérlek.
- Te? - Kérdeztem vissza egy fél mosollyan az arcomon, mert én egyáltalán nem gondoltam komolyan, amit mondott.
- Igen, én! - Hát úgy tűnik, hogy ő igen. Más esetben elutasítottam volna, de valójában rettegtem attól, hogy egyedül kell hazamennem, így kaptam az alkalmon, és bólintással jeleztem, hogy elfogadtam a felkérését, mire ő utánam indult.
- Várj egy kicsit? Még is hogy kerültél ide? Te követtél engem? - Tettem fel a kérdést, miután kicsit magamhoz tértem a támadásból.
- Nem követtelek, vagyis valójában de, szerencsédre. - Válaszolta, miközben haladt tovább előre. Még csak rám se nézett.
- Szerencse? Ezt nevezed te szerencsének? Majd nem kifiléztek mindkettőnket. - Kezdtem kiabálni, mikor feltűntek bennem a képek a késről, meg a két fickóról.
- De nem így történt. Elég lett volna a köszönöm is.
- Én nagyon hálás vagyok neked, csak szerintem épp sokkot kaptam. Nézd el nekem. - Mondtam zavartan, majd befogtam a szám, és próbáldtam lenyugodni.
Hosszas csendes séta után végre megszólalt, bár ne tette volna. Egyáltalán nem volt se energiám, se kedvem beszélgetni, pláne nem erről a témáról.
- Haibey. Én nagyon sajnálom, ami történt. - Mondta bocsánatkérő hangon, közben fejét lógatva, szemeivel egyenesen az utat bámulta.
- Nem a te hibád volt, hogy megtámadtak. Megmentettél. - Próbáltam kedves szavakkal illetni, ami bevallom elég fura volt.
- Nem. Én a beszélgetésünkre gondoltam.
- Kérlek ne! Ne magyarázkodj! - Mordultam rá, mielőtt még belekezdene egy hosszú és unalmas magyarázkodásba. - Te és Naomi kiterveltétek, hogy megszabadultok tőlem, mikor még nem is ismertetek, és most miattatok romokban hever az életem. Nagyon köszönöm, és hálás vagyok, hogy megmentettél ma este, mert akár meg is ölhettek volna. Amit tettetek velem? Mire volt ez jó? Senkinek sem ártottam a jelenlétemmel, mi hasznod vált ebből az egészből? - Kérdeztem értetlenül felé fordulva, bár választ mégsem akartam hallani.
- Hidd el. Én nem akartam, hogy ez történjen. - Mondta őszinte hangon, vagyis csak annak tűnt.
- Persze. - Válaszoltam lekezelően.
- Tudom, hogy a szemedben én vagyok a legszörnyűbb ember, de hidd el, nem tőlem kell félned.
- Én nem félek se tőled, sem az ördögien számító barátnődtől sem. Ha tönkre akartok tenni, akkor csak tessék, de ne hidd, hogy szó nélkül eltűröm majd. - Mire a mondat végére értem, addigra csak úgy lángolt bennem a düh, és jobbnak láttam, ha azonnal megfordulok, és besétálok a házba. Sage persze nem engedte, hogy faképnél hagyjam, megragadta a karom, mire én visszafordultam.
- Haibey. Hinned kell nekem. Én nem akartam, hogy így legyen. - Még meghallgattam az utolsó mondatát, azután megállás nélkül, szinte futottam az ajtóig.
Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor végre becsukhattam magam mögött az ajtót, és végre otthon kényelmes érzete megtöltötte az egész testem, és ma először nyugodt voltam. Persze, hogy nem tarthatott sokáig, hiszen az életem épp a feje tetején áll. Csörömpölést hallottam a konyhából, mire egyből felkaptam a fejem, és tekintetem az ajtóra szegeződtek, ám mikor Nick kilépett onnan, nem hogy megnyugodtam, még idegesebb lettem tőle.
- Te meg hol jártál?- Kérdezte erőteljes hangon, miközben tántorgogva kibotorkált a konyhából. Nem kellett ez az egész látványos előadás, mert a hangjábol hallottam, hogy be van rúgva.
- Te részeg vagy?- Kérdeztem megdöbbent arccal, mert még egyelőre, azt se tudtam megemészteni, hogy egyáltalán a lakásomon találtam.
- Kérdeztem valamit. - Mondta még hangosabban, és felém indult a lassú és kusza árásával. Akkor vettem észre, hogy egy üveg whiskyt tart a kezében, aminek az alján épp, hogy lötykölődött valami.
- Dolgoztam. - Válaszoltam én is hangosabban, ne hogy azt higgye félek tőle. - Még is hol lettem volna? - Kérdeztem vissza, mire teljesen elborúlt az agya. Bár lett volna mit mesélnem neki a két kássel zaklató paliról, meg Sageről, de ez csak jobban megkavarta volna a dolgokat, így hazudtam.
- Tényleg? Akkor mit keresett itt az az elkényesztett szupersztár, akit elvileg annyira utálsz? Utánam ő jön a sorban? - Mikor meghallottam a szavait egyszerűen elakadt a lélegzetem is.
- Hogy van bőr a képén idejönni a saját házamba részegen, azok után amit velem tett, és még ő von engem kérdőre? Megaláz a szavaival? Sajnos nem tudtam uralkodni magamon, így kezet emeltem rá, de benne még volt annyi, hogy háritsa a támadast és kivédte a pofont.
- Ha ezt még egyszer megpróbálod, nagyon meg fogod bánni Haibey. - Mondta ijesztő és fenyegető hangon, miközben a csuklómat szorította. Még egyszer belenézett a szemembe figyelmeztetés képpen, majd kiviharzott az ajtón.
Nekem se kellett több. Szinte ájultan estem a földre, mikor Nick elment, és még egyszer lepörgött a gondolataiban ez a pár óra. Bőgni kezdtem, de nagyon hangosan. Hogy lehet ennyire szerencsétlen? Egy napra nem elég egy erőszakos támadás, még itthon is ez vár. Az életem kész káosz, sírtam magamban, és a padlón gubbasztva bámultam magam elé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![[DodaSims] - A simek világában minden lehetséges!](/portal/dodasims/image/logo_1681825087.jpg "[DodaSims] - A simek világában minden lehetséges!"){kind=logo}
