30. rész - Ünnepi hangulatban

Miután Sharon és én hazamentünk átöltözni, és az elkészített csomagokkal útra készen kiálltunk a hát elé, Alisha és a többiek rövid időn belül ott is voltak, hogy felvegyenek minket. Az út mindössze két óra volt, bár soknak hangzik, minden percét élveztük, így alig vettük észre milyen sokat utaztunk. Mi lányok mind egy kocsiban mentünk, míg a fiúk külön kocsival elődtünk haladtak.

Mikor a fiúk kocsija lekanyarodott az útról, és leparkoltak egy hatalmas faház előtt, mi is követtük őket, majd mindannyian kiszálltunk. Egy pillanatig mindenki csodálkozva áll ott a hóesésbe, bámulva a gyönyörűen feldíszített faházat.

Mikor bejöttünk, Alisha mindenkinek megmutatta a szobáját. Én és Sharon egy szobába kerültünk, Maya és Alisha is, és a fiúk kapták a nagy szobát. Felhordtuk a cuccokat, és lepakoltunk a szoba közepére.

- Azt hiszed nem vettem észre? - Támadt nekem Sharon a pakolás kellős közepén, bár tudtam, hogy  mire gondol, adtam az ártatlant.

- Miről beszélsz? - Kérdeztem vissza, de nem akartam megfordulni, hogy szembe találjam magam a szúrós szempárral.

- Azt hiszed attól könnyebb lesz, ha magadra tetováltatod minden egyes hibádat? Sőt az ő hibáját? Tudom, hogy mit jelent az a mondat ott a válladon? - Rontott nekem egyből, amit nem is értettem, így egy kicsit megriadtam tőle, majd próbáltam visszavágni neki.

- Tényleg? Pontosan azt jelenti, ami oda van írva, Se többet, se kevesebbet.

- Igen? Nekem nem úgy tűnik. Azt mondtad, hogy túl vagy rajta, és el akarod feljeteni. Mégis hogy, ha minden reggel, amikor belenézel a tükörbe eszedbe juttatja?

- Sharon. Jól vagyok. Ne aggódj értem. Pontosan ott van, ahol lennie kell. Őt elfelejtettem, de azt amit tett azt nem.

- Jól van. Én hiszek neked, csak nem akarom, ha ez tönkre tenne téged, főleg most, hogy egyedül vagy.

- Nem vagyok egyedül. Nem kell aggódnod értem. Nagyon is jól érzem magam. - Zártam le a beszélgetést. Remélem nem gondolja, hogy szükségem van bármiféle lelki támogatásra, aminek hiányában összeomlok. Jól megvagyok most magamban is.

- Te mit veszel fel este? - Kérdeztem a tükörben bámulva saját magam.

- Hát, fogalmam sincs. - Válaszolta Sharon kétségbeesetten.

- Nem akarok nagyon kiöltözni, de azért még is karácsony van, szóval semmi farmer.

- Az lesz a legjobb, ha szoknyát veszünk. Az mindenhova jó.

- Igazad van. - Vágtam rá egyből, és elkezdtünk túrni a temérdek ruha között, majd egy óra múlva végre sikerült elkészülnünk a vacsorához.

Mikor leértünk, már mindenki az asztalnál ült, és a sok finom étel is ott volt előttük. Kicsit megijedtem, hogy nem vártak meg minket, és elkezdték nélkülünk a vacsorát, hiszen elég sokáig húztuk ezt a készülődést. Olyan jól elbeszélgettek, hogy észre sem vették, hogy Sharon és én megjelentünk a nappaliban. Hirtelen nem tudtam mit kéne csinálnom, de Sharon olyan határozottan indult el feléjük, hogy követtem a példáját.

Na igen. Mikor két új szereplő csöppen a történetbe, íratlan szabály, hogy mindenki őket bámulja, ahogyan most is. Egyszerűen utálom, ha néznek. Minden szempár az asztal körül ránk tapadt, és reméltem, hogy csak pozitív gondolatok járkálnak a fejekben. Gyorsan helyet foglaltunk még, ahol akadt két szabad hely, aztután próbáltunk beszállni a beszélgetésbe.

- Akkor, ha mindenki itt van, szeretnék szólni pár szót. - Kezdte Alisha röviddel, miután leültünk. - Szeretném nagyon megköszönni, hogy eljötettek, és együtt töltjük ezt a csodás ünnepet. Remélem nagyon jó hangulatban fog telni ez a hétvégé, és emlékezetessé tesszük a karácsonyt. Továbbá, rettentő hálás vagyok nektek, hogy új csapattagunkat Haibey Brentet ennyire befogadtátok - Naja...Már aki... - és Haibeynek, hogy ennyire türelmes velünk, és alkalmazkodó. Szuper kezdés volt, csak így tovább. Remélem sokáig itt leszel velünk, és hidd el, már most közénk tartozol.

Alisha szavai mélyen meghatottak. Nagyon jól esett, hogy ilyen sokat jelent neki az, hogy eljöttünk ide vele, és együtt vagyunk ünnepeljük a karácsonyt. Nagyon boldog vagyok, hogy azt mondta közéjük tartozom, legalább ő így gondolja, de kíváncsi vagyok, mi járhatott ekkor Sage fejében. Talán még sem lesz olyan rossz ez a két nap.

Nem számítottam rá, de az asztalnál elég sokszor témába kerültem, mint újonc, aki nem találta a konyhát, vagy "beragadt" a stúdióba, ugyebár egy kis segítséggel. Összességében elég jó hangulat uralkodott a vacsoránál, és mindannyian jól éreztük magunkat.

Vacsora után átültünk a nappali másik felébe, kicsit kényelmesebben helyezkedtünk el, hiszen még csak most jön az est java. Felbontottunk pár üveggel, és mint minden jó buliban, most sem vetettem meg az alkoholt. Elég jól telt az este, nem is számítottam rá, hogy ilyen jól fogom magam érezni.

- Hopp. Akkor majd visszajövök később, ha zavarok. - Mondtam, mikor kiléptem a teraszra, ahol épp Sage cigizett. Sajnos, ha iszok, sokkal szókimondóbb vagyok, mint általában, de ilyenkor tényleg elmondom a véleményem.

- Nem zavarsz- Maradj nyugodtan. - Válaszolt, bár rám se nézett, csak kifújta a füstöt a száján.

- Biztos? Nem akarlak stresszelni. - Vágtam vissza, és beismerem kicsit kuncogtam is, bár annyira nem is volt vicces.

- Mondd, neked mi bajod van? - Förmedt rám, miközben felém fordult. - Egyszer azt mondod hagyjalak békén, ne is szóljak hozzád, most meg kijössz, és úgy csinálsz, mintha nem tudnánk meglenni egy légtérben, pedig egy rossz szót se szóltam hozzád. Mondtam, hogy gyere nyugodtan, nem kell túlkomplikálni a dolgot.

- Jesszus, lazíts már, csak hülyültem. Kicsit kiereszthetnéd a gőzt, elég feszült vagy.

- Ezt pont te mondod. - Nevetett, majd egy jókorát beleszívott a cigijébe, aztán ki is fújta a füstöt.

- Azt hiszed én enm tudok lazítani? Most is épp azt csinálnom. - Válaszoltam vissza, bár annyira nem hatotta meg.

- Lazíts! Szívj egy cigit. - Mondta, és felém nyújtott egy szálat. Nem tudom mit, és azt főképp nem, hogy miért, de bizonyítani akartam neki, így kikaptam a kezéből, és rá is gyújtottam.

- Nem szoktam cigizni, szóval már ettől is szédülök. - Mondtam, miután kifújtam az első slukkom.

- Én sem. - Nevetett. - Valamit el kell mondanom. - Kezdte kicsit halkabb és remegő hangon, amitől én is beijedtem, de túl akartam esni rajta.

- Mondd.

- Tudom, hogy mérges vagy rám, és meg is értem, amiért így viselkedsz velem, mert tisztában vagyok vele, hogy mindent megérdemlek, de hidd el, hogy én sose akartalak téged bántani. Ez az egész nem is az én ötletem volt, és nem gondoltam volna, hogy eddig fajul a dolog. Ártatlan tréfának hittem az egészet.

- Sage. Már mondtam. Felejtsük el az egészet. Nem érdekel kinek az ötlete volt, hagyjuk, már elmúlt.

- De ne hagyjuk, mert én nem akarok így élni, hogy mindenhol a beléd botlok, így nézz rám. - Ekkor egyből odakaptam a fejem, és azt hiszen az egész arcomra kiült az a ledöbbentség, amit akkor éreztem.

- A lényeg, hogy az biztos, hogy nem leszünk az elválaszthatatlanul legjobb haverok, de ez, amit most csinálunk, ez senkinek se jó. Egy csapat vagyunk, és úgy is kell viselkednünk. Én nem kérem, hogy most akkor lelkizzünk három órán keresztül, de egy szia-szia-hogyvagy belefér. Én nem birom ki, ha úgy nézel rám, mint aki megölt valakit. Legyünk csak jó ismerősök és ennyi.

- Szerinted, te meg tudod állni azt, hogy folyamatosan cikizz, beszólogass, ja és kirúgass a stúdióból? - Kérdeztem vissza, hogy tisztán lássam a szándékait.

- A cikizés és a beszólásokon még dolgoznom kell, de ígérem, hogy soha többet nem gátolom a munkád a stúdióban.

- Na jó. Kezdetnek ez is megteszi. Akkor kezdjük előről?

- Kezdjük előről. - Mondta, majd egyenesen a kezét nyújtotta felém. - Szia. Sage Riley vagyok.

- Szia Sage. Én meg Haibey Brent. - Válaszoltam fél mosollyal az arcomon.

- Nagyon örülök Haibey Brent.

Miután átestem az újrakezdésen Sagel, rögtön a fürdő felé vettem az irányt, hogy kicsit rendbe szedjem magam, ahova Sharon is követett.

- Mit csináltál kint Sage-el? Bántott? Megverjem? - Kérdezősködött hevesen, mire én alig tudtam lenyugtatni.

- Shaaar. Nyugi. Sage és én most már barátok vagyunk. - Mosolyogva meséltem neki a történetet.

- Jézusom, te totál részeg vagy, - Nevetett fel.

- Lehet, de végre nem kell minden reggel gyomorgörccsel bemennem dolgozni. Végre nyugtom lesz a stúdióban.

- Hát ennek igazán örülök, de most már nem ihatsz többet, mert a végén még az újdonsült barátod kihasználja az alkalmat. - Mondta nevetve Sharon, mire én is elnevettem magam, de belegondolva ez elég valószínűtlen lenne. Én Sage-nek még részegen se hagynám magam.