31. rész - Lelkizés

Este megfogadtam Sharon tanácsát, és nem vittem be több alkoholtartalmú italt a szervezetembe, bár még három órán át buliztunk. Így reggel elég könnyen felébredtem fejfájás és minden nyűg nélkül. Korán is volt, azt hittem én vagyok az első, aki magához tért a buli után, de lefelé a lépcsőn Sagebe botlottam, amint...hát igazából fogalmam sincs, hogy mit csinált.

Lassan leértem a földszintre, majd könnyed lépésekkel besétáltam a konyhába, és leültem. Közben elég fura arccal néztem, hogy mit is próbál Sage csinálni. Rájöttem, hogy a cigijét szeretné meggyújtani, de egy elég vicces pózt vett fel a feladat végrehajtásához, így nem tudtam szó nélkül hagyni.

- Te most tulajdonképpen mit csinálsz? - Kérdezem, már fél mosollyal az ajkamon.

- Nem látod, hogy próbálom elszívni a cigim? - Válaszolta, kicsit kábult hangon, mire én még furábban néztem rá.

- De hát nincs is meggyújtva. - Feleltem teljes értetlenséggel.

- Basszus. Akkor ezért nem ment. - Mondta felcsillant szemekkel, majd eldobta a cigit a pultra.

- Elég szarul nézel ki. - Mondtam aggódó tekintettel, mikor feltápázkodott az asztaltól egy pohár vízért.

- Azt hiszed te szebb lennél másnaposan? Te miért is nem vagy az? - Fordult felém, miközben csodálkozva tette fel a nagy kérdést.

- Az évek meg a tapasztalat. - Nevettem, mire ő fintorogott egyet, és megtöltötte magának a pohár vizet. Közben megérkeztek a többiek is, mindenki kómás fejjel az asztalt támasztotta vagy 10 percig, mire magukhoz tértek. Úgy tűnik. jó ötlet volt időben abbahagyni.

Kicsit később a nappaliba gyűltünk össze Alisha kérésére, akkorra már Sage-re is felkerült a gatya. Sharon, Maya és én a kanapén ültünk, míg Alisha a srácokkal susmorgott a sarokban.

- Vajon miről beszélhetnek? - Kérdezte Sharon halkan odahajolva hozzám.

- Fogalmam sincs. - Válaszoltam egyértelműen, bár a kérdés engem is izgatott.

El sem hittem, mikor a három fiú becipelte a nappaliba kintről ezt a hatalmas gönyörű fát. Már azt hittem idén elmarad a kedvenc tevékenységem a karácsonyi ünnepek alatt, de úgy tűnik Alisha mindenre gondolt. Maya nem volt oda a fadíszítésért, a fiúkat is hidegen hagyta, de parancsolgatni nem felejtettek el. A kemény, de kellemes munka így rám és Sharonra maradt, amit nem is nagyon bátntunk.

Másfél óra kemény kűzdelem után végre láthattuk munkánk gyümölcsét. Remek munkát végeztünk, nagyon szép lett a fa, már csak az ajándékok hiányoztak alóla, de már önmagában ez az egész hétvége felbecsülhetetlen számomra.

Később Sharonnak - mert ki másnak - jutott eszébe ez a régi kolis játékunk, és minden áron meg akarta mutatni a többieknek. Nem egy bonyolult játékról van szó. Egy valaki mindig kiül a körből, ő lesz az áldozat jelen esetben én vagyok. Egy valaki felteszi a kérdést, ami hozzám kapcsolódik, például: Mikor született Haibey. A válaszomat le kell írni egy papírra, és az asztalra tenni lefordítva, hogy ne lássák, mire a többieknek is válaszolniuk kell. Aki eltalálja, vagy a legközlebb jár a megoldáshoz, ő kérdezheti a következőt.

- Akkor mehet a kérdés Haibey? - Kérdezte Sharon izgatottan.

- Mehet. - Válaszoltam kissé unottan, mert hát én négy évig játszottam ezt a játékot. Már tapasztalt vagyok, és kiismert.

- Szóval. A kérdésem: Szerintetek kinek hagyná Haibey az itteniek közül, hogy megcsókolja őt. - Tette fel vigyorogva a kérdést, mire én a szemeimmel ölni tudtam volna, de csak vigyorogtam, mint egy hülye.

- Részegen vagy józanon? - Vágott közbe Jason. - Mert hát azért ez egy elég fontos tényező azt hiszem.

- Akkor többet is lehet mondani? - Vigyorgott Sage a sarokban, mire én szúrósan ránéztem, amitől kicsit visszább vett, bár gondolom csak viccnek szánta. Vagy mégsem?

- Köszi srácok, de kezdhetnénk akkor? - Mondtam gúnyos mosollyal.

- Természetesen józanon, és nem csak egy nevet mondhat mindenki. - Mondta Sharon. Én közben leírtam a válaszomat a papírra, és lefordítva az asztalra helyeztem.

- Jöhetnek a válaszok. - Sietetett mindenkit Sharon, aki tűkön ülve várta a válaszokat.

- Szerintem Jason. - Mondta Alisha elsőként, ami igen meglepett, bár Jason jó arc, és elég sokat hülyülünk együtt.

- Szerintem Sage. - Mondta másodikként Kevin, mire Sage odakapta a fejét, elég ijednek tűnt az arca, bár nem annyira, mint amilyen az enyém lehetett. Azért ennyire nem vagyunk jóban.

- Szerintem is én vagyok. - Nyögte ki egyből, mire nagyképűen hátradőlt, én meg köpni nyelni nem tudtam meglepettségemben.

- Haver magadat mondod? - Támadt rá Jason.

- Egy nevet kell mondani. - Válaszolta elégedetten.

- Azt mond, akit akar. - Vágott közbe Sharon a szabályaival érvelve.

- Hát akkor én meg azt mondom, hogy szerintem Alisha. - Erre aztán mindenki felkapta a fejét, legfőképpen én.

- Szerintem inkább Jason. - Mondta végül Maya, majd mindenki összenézett, és egyből az asztalon heverő papírra szegezték a tekintetük.

- Akkor nézzük: Kettő Sage, kettő Jason és egy Alisha, - Sharon itt vigyorgott, majd felemelte a papírt, és  ekkor összenézve hangosan nevetni kezdtünk. - a nyertes, aki a következp kérdést teheti fel nem más, mint Jason. - Mindenki szeme hatalmasra tágult, nem hitték el, hogy Jasonnek volt igaza.

- Mi van a papiron? - Kérdezték egyszerre, mire Sharon csak ennyit mondott.

- Én. - Persze ő tudta, hogy az ő neve lesz rajta, ez egy kolis trükk, amit ilyenkor bevetettünk, hogy véletlen se legyenek összetűzések. Ha smárolás volt a téma, mindig egymást írtuk, így megúsztuk a kínos beszólásokat.

Elég jót nevettünk rajta, majd Jason következett, és vagy három órán át játszottunk, míg már épphogy sötétedni kezdett odakint. Mikor már a többiek is ráuntak, mindenki vissza akarta menni a szobájába, hogy folytassák a pihenést, de Sharon megragadta a karom és a sarokba húzott.

- Haibey, tudom, hogy ez írtó ciki, és sokat kérek, de...tudod Jason...szóval én és ő...megtennéd, hogy magunkra hagysz minket?

- Úgy érted a szobába? - Kikerekedett szemekkel kérdeztem vissza, és a döbbenet elterjedt az egész arcomon.

- Úgy értem. Kérlek, talán hónapokig nem látom ezután.

- Most ti jártok, vagy mi van? - Kérdeztem vissza értetlenül, mert én semmi ilyesmiről nem tudok.

- Csak adj három órát. - Válaszolta röviden.

- És mégis mi a fenét csináljak három órán keresztül?

- Nézz meg egy filmet, kééérlek. Imádlak. - Arcon puszilt, majd felszaladt az emeletre.

Mivel elég jó barátnőnek tartom magam, és Sharon egy darabig nem jön látogatni, ezért megtettem, amit kért, és lent maradtam, majd benyomtam a tévét, hogy elfoglaljam magam. Ekkor már mindenki az emeleten tartózkodott, de körülbelül 10 perccel később léptekre lettem figyelmes. Egyszer csak Kevin állt elém.

- Hát te? Mit kuksolsz itt egyedül?

- Száműztek a szobámból, így filmezésre kényszerültem.

- Filmezel? Én és Sage most nézünk egy jó horrort, ha van kedved csatlakozz, ne legyél egyedül.

- Hát nem is tudom.

- Nekem mindegy. Nem kényszerítelek, csak egy ötlet volt, mivel mi is most fogjuk elkezdeni.

- Nem tudom.

- Jolvan, ahogy akarod. Jól gondold meg, biztos egyedül akarsz itt lenni? Nem zavarsz, plusz-mínusz egy ember igazán nem számít.

Kicsit hezitáltam még, de mikor Kevin lépteit meghallottam a lépcsőn, valamiért utána kiáltottam, hogy várjon meg. Igaza van, nem akarok egyedül lenni, és ha ők is filmet néznek, akkor miért ne.

- Nem úgy volt, hogy kaját hozol? - Öltötte karba a kezeit, és kérdően nézett Kevinre, majd rám.

- Hagyd már, egyedül volt lent, és ő is filmet akar nézni.

- De én választok. - Mondta hevesen, mire én csak megrántottam a vállam.

Lehuppantam a legközelebbi fotelba, majd Sage a filmek között kezdett keresgélni. Meglepő módon épp azt választotta, amit én is szeretek, és csak egyszer láttam eddig, így biztosan élvezetes lesz.

Mivel a film csak két órás volt, még mindig volt egy teljes szabad órám, hogy lefoglaljam magam. Kicsit kétségbe estem, hogy mit fogok csinálni, de aztán úgy döntöttem, hogy a nappaliban folytatom a semmittevést.

- Pszt! Haibey! - Szólt oda Sage a film végén. - Nézd már Kevint. - Mutatott az ágyra.

- Elaludt? De édes!

- Szivassuk meg! - Dörzsölte össze a kezeit, és huncut mosoly jelent meg a szája szélén.

- Ne! Hagyd már! Biztosan fáradt a buli miatt. - Mondtam, majd felálltam a fotelból, és az ajtó felé indultam, de meglepetésemre Sage is utána jött.

- Hova jössz? - Fordultam vissza kérdő tekintettel.

- Utánad. Gondolom lefele mész nem? - Mondta nyugodtan.

- Igen, de... - Akadt meg a hangom.

- Na akkor menjünk. - Mondta, majd megelőzve az ajtóban lesétált a lépcsőn.

Mindketten a nappaliba mentünk, majd leültünk a kanapéra, és egy kis szünet után Sage megtörte a csendet, bár ne tette volna.

- Szóval Sharon mi? Tudod akármelyik csaj az én nevemet írta volna, reménykedve, hogy egyszer majd meg is történik a dolog. - Mondta magabiztosan, amitől egy kicsit mérges lettem.

- Hát, én nem vagyok akármilyen lány. - Válaszoltam menyomva az akármilyen szót.

- Azt már észrevettem. Gondoltam, hogy valami ilyen választ fogsz adni.

- Mi? Akkor meg miért mondtad saját magad?

- Az egómat azért szinten kell tartani.

- Te jó ég, nem is értem miért csodálkozol, hogy nem bírlak. - Mondtam ámulva a mondatán, de igazából viccesnek találtam, így egy halk kuncogás is kijött a számon.

- Ha nem bírnál, akkor nem mosolyognál folyton. - Válaszolta ismét tele önbizalommal.

- Azért nevetek, mert képtelen vagyok felfogni, hogy fér el ekkora egó, az aprócska agyadban.

- Én önbizalomnak hívnám, és édesem neked se ártana, ha kicsit összekaparnál belőle.

- Nekem van önbizalmam. - Válaszoltam keményen, és elég sok önbizalom hallatszott belőle.

- Tényleg? Akkor miért nem egy pasi nevét írtad a papírra? Ha nem is az enyémet, de Jason vagy Kevin nevét kellett volna ráírnod, nem Sharonét, amivel a kiskaput kinyitva menekülsz.

- Ez nem menekülés, csak...

- Amióta megláttalak menekülsz előlem. - Fejével felém biccentett.

- Mert folyamatosan piszkáltál. - Válaszoltam kicsit sértett hangon.

- Mert könnyű célpont vagy. És miért? Mert nincs önbizalmad. Magyarázkodott.

- Aki tele van önbizalommal, azt nem piszkálják, nem baszogatják, hanem tisztelik, mint engem. Te is azt hiszed, hogy utálsz, de nem, csak érzed, hogy mennyi önbizalom lakozik bennem, ezért félsz, rettegsz, attól hogy...

- Hé, mit sugdolóztok itt? - Szólalt meg egy éles hang mögöttem, mire hátra kaptam a fejem, és Sharon állt a kanapé mellett. Őszintén örültem neki, mert Sage kezdett az örületbe kergetni a hülye kioktatásával, és igaza volt, amitől megijedtem, szóval ennél jobbkor Sharon nem is jöhetett volna.

- Csak beszélgettünk. - Válaszolta Sage, majd felpattant, és az emeltre sietett, aztán én és Sharon is követtük őt, de mi a szobánknál lefordultunk.

- Na mi volt? Mesélj! - Parancsoltam rá Sharonra, miután bezárkóztunk a szobába.

- Mit mondjak? Hogy isteni volt? Egyszerűen imádtam minden percét, és Jason igazán tudja, mi kell egy nőnek. Imádom, szeretem, akarom, és minden nap.

- Fú, hát... - Elakadt még a lélegzetem is, nem csak a szavam.

- Haibey... - kezdte - én azt hiszem, én szerelmes vagyok. - Bökte ki végül, és kicsit el is pirult, ami írtó aranyos volt Sharontól, mert innen tudtam, hogy igazat mondd.

- Istenem Shar, annyira örülök nektek. Akkor most együtt vagytok? - Kérdeztem izgatottan, az igenre várva.

- Hát, ő nem mondta ki, én meg nem fogom, szóval fogalmam sincs. - Válaszolta kicsit lehangoltan, de a mosoly egyből visszatért az arcára. - Na de inkább te mesélj. Sage mi? Ennyire újrakezdtétek? - Kérdezte felcsillant szempárral, mire én kicsit mérges lettem, és megráztam a fejem. - Bevallom kicsit aggódtam, hogy majd az ő nevét írod a papírra az enyém helyett.

- Megbuggyantál? Ő lenne az utolsó, akinek engedném, hogy lesmároljon. - Vágtam vissza egyből.

- Nem értem mit tiltakozol ennyire. Egyszerűen jó pasi, és csak a te vak szemed nem látja ezt.

- A szememmel nincs semmi baj. Attól, hogy valaki jó pasi, még nem biztos, hogy normális is. - Kezdtem kicsit dühös lenni, hogy Sharonnal mindig ez a téma. Miért nem jön be Sage? Mert egy nagyképű majom, aki büszke arra, hogy ekkora az egója. Nekem meg elegem van az ilyen pasikból. Hirtelen felpattantam, és az ablak előtt szöget vertek a lábaim.

- Szóval bevallod, hogy tetszik. - Furkált a szavaival a hátam mögött.

- Itt nem erről van szó. Megtanultam, hogy egy embert nem lehet könnyen kiismerni, és a külső tényleg igen csekély része annak, amire nekem szükségem van. Nem érdekel hogy néz ki, ha egyszerűen nem tudom őt kedvelni se. Ennyi. Még csak most zártam le a Nickes dolgot, nem is tudok más pasira gondolni egyelőre.

Tulajdonképpen egy egész jó évet zárhattunk le most 2016-ban. Nem kezdődött valami jól, és annál rosszabbul folytatódott, de a végére egész jól sikerültek a dolgaim. Az újévet anyuéknál töltöttem otthon, majd elsején vissza is utaztam Clayfieldbe. Remélem tetszett az életem eddig része, és még jobban remélem, hogy ezután is velem tartotok, mert a java még csak most kezdődik.

UTÓLAG IS BOLDOG KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK! EZ LETT VOLNA A KÜLÖNKIADÁSOM AZ ÜNNEPEKRE. REMÉLEM ELÉRTEM, HOGY A HAIBEY BRENT KÖVETKEZŐ ÉVÉT IS VÉGIGKÍSÉRJÉTEK.