32. rész - Mr. Hildreth

Szóval a nagy karácsonyi kiruccanásunk után minden visszatért a rendes kerékvágásba. Sharon visszatért Lawaspringbe, mi pedig ismét a stúdió rabszolgáiként éltünk minden napjainkat. Alisha bejelentette a tavaszi turnét, ezért most mindenki lázasan készül a meghallgatásra, ahol Alisha kiválasztja azokat, akiket elvisz magával a világkörüli turnéjára. Mivel én éppen csak pár hónapja vagyok itt, Mr. Hildreth, vagyis inkább Miss a háttérből úgy is tönkreteszem az életed Naomi Hildreth parancsára engem is a jelentkezők közé állítottak. Maya elkotyogta nekem, hogy Alisha már beírt a turnéra, így nincs okom az aggodalomra. 

Persze ettől függetlenül engem is megnéznek, hogy hivatalos legyen a dolog. Minden napom azzal telt, hogy a meghallgatásra készültem, ezért Alisha adott egy saját termet, ahol nyugodtan felkészülhetek a vizsgára. Imádtam az új helyet, mintha nekem tervezték volna. Az emeleten volt, távol a harcok és viták világától, egy békés kis hely, ahol önmagam lehetek. 

Nem volt túl sok időm felkészülni, négy hetet adtak, hogy összepattintsak valamit, amit utána előadhatok a "nagyközönségnek". Majd mikor megtudtam, hogy az úgynevezett zsűri közt lesz Mr. Hildreth és Naomi is, ami idegesítően feszegedte a határaimat. Jópofizni egy olyan ember előtt, aki rámküldte  a kutyáit, hogy megijesszenek és riadtan hazáig fussak, az nem a mindennapos dolgaim közé tartozott. Nem mondom, hogy utálom őt...várjatok...de. Utálom őt. Talán még jól is esik gyűlölni egy olyan embert, akit tudom, hogy megérdemli, hogy ne szeressék, és a tudat, hogy le kell őt gyűgöznöm, e gyfajta erőt adott, hogy minden nap reggeltől estig edzek és gyakoroljak.

Előző este is, mint addig minden nap kifulladásig gyakoroltam. Minden apró mozdulatot átnéztem, és finomítani akartam minden lépést, hogy tökéletes legyen. Annyira emlékszem, hogy megálltam egy pillanatra, és leültem, hogy kifujjam magam, mire hirtelen a földön találtam magam. Felriadtam, és akkor döbbentem rá, hogy elaludtam. Gyors az órára pillantottam, mire majdnem infarktust kaptam, mikor megláttam, hogy alig pár perce múlt el kilenc. Mintha ágyúból lőttek volna ki, felpattantam a földről, és átszaladtam a másik épületbe, a vizsgateremhez. 

Két gyors kopogás után az ajtón, hallottam, hogy egy mély férfi hang a "gyere" szóval engedélyt ad, hogy belépjek, én meg valósággal berontottam a terembe, és egy mély levegő után elkezdtem szabadkozni a késésem miatt.

- Elnézést a késésért, de tegnap késő estig gyakoroltam, és... - Próbáltam megmagyarázni a dolgot, de ekkor egy elés éles, és idegesítő hang vágott félbe.

- Jól van már. Elég a kifogásokból. Nem kezdenéd el? - Közölte nagyképűen, hogy itt nincs apelláta, és senkit nem érdekel a magánügyem.

- 10 perc nem a világ vége. - Mondta egy nyugodtabb és kedvesebb hang, ami kicsit észhez térített engem is.

- Akkor kezdje el. - Mondta Mr. Hildreth, mire én azonnal haptákba vágtam magam, elindítottam a zenét, és elkezdtem táncolni.

Kifejezetten élveztem, mindegy egyes másodpercet, amit a szobában tánccal töltöttem. Egy cseppnyi idegesség sem volt bennem, az adrenalin löket, amit a reggeli elalvás idézett elő, az izgulás árnyékát is kitörölte a testemből. Nem érdekelt kik voltak ott, és mi lesz, ha nem tetszik nekik, csak táncoltam.

Mikor véget ért a szám, minden olyan csöndes lett, és hirtelen én is visszazuhantam a valóságba, ahol három néma szempár meredten mustrál, amitől nagyon ideges lettem. Végül Mr. Hildreth törte meg a csendet.

- Közelebb fáradna az asztalhoz? - Mondtam egyhangúan, amit nem tudtam mire vélni, de szokás szerint a legroszabbra gondoltam, hogy ne érjen meglepetés.

- Ennyi? - Kérdezte ismét Naomi, amivel sikerült lerombolnia minden önbizalmam, pedig tudtam, hogy nincs igaza.

- Haibey ugye? - Kérdezte ismét ugyanazon a hangon Mr. Hildreth, mire én csak bólintani tudtam, mert nem akartam mégjobban aláásni magam a remegő hangommal. - Nemsokára megtudja az eredményét. Köszönjük!

MI? ENNYI? Még azt se mondják meg, hogy szar voltam? Ennél rosszabb nincs is a világon. Mikor semmitmondó tekintettel, és közönyös hangon közlik veled, hogy várhatsz még egy darabig, hogy megtudd, teljesen hülyét csináltál magadból, vagy épp ellekezőleg.

Visszaindultam a saját termembe, hogy ott várjam ki az ítéletet, de összefutottam Mayával az udvaron, így azonnal kitört belőlem minden, az elalvástól a köszönjükig.

- Ne aggódj! Biztosan bent vagy, Alisha már elintézte. - Nyugtatott Maya, de én még mindig ideges voltam. Képtelen voltam elhinni, hogy minden rendben van.

- Hallom reggel megint alakítottál. - Szólt bele Sage a beszélgetésünkbe, miközben próbálta visszatartani a röhögést.

- Hagyd békén! Azért késett el, mert négy hete nem aludta ki magát. - Mondta Maya a védelmem érdekében, ami igazán jól esett, és kicsit meg is bocsjátottam magamnak a reggeli incidenst.

- Persze. Felőlem. - Mondta érdektelenül, majd továbbsétált.

- Azért ne bízd el magad annyira. - Még utoljára belém szúrt egyet, mielőtt távozott, mire újra összetörtem.

- Ne is hallgass rá Haibey. Az egója beszél belőle.

Nem tudtam, hogyan várjam ki a választ, ezért sétáltam egyet, hogy kiszellőztessem a fejem. Folyamatosan agyaltam, és végiggondoltam minden egyes lehetőséget, és az a baj, hogy Sage-nek is igaza van. Nem kéne elbíznom magam, mert itt tényleg minden megtörténhet, és nem fognak elnézést kérni, hogy áttaposnak rajtam. Mikor beléptem az ajtón, egy igencsak váratlan személy fogadott.

- Haibey Brent. - Mondta mosolyogva, miközben felém fordult. - Alig vagy itt pár hónapja, mégis annyi mindent hallottam rólad, mintha évek óta a stúdióban lennél. - Egyszerre éreztem szégyent és büszkeséget. Rettenetes a kettő együtt. Büszke voltam, hogy nem vagyok láthatatlan, és ismernek engem, de a legtöbb dolog, azt hiszem negatív.

- Én szeretnék még egyszer bocsánatot kérni... - Kezdtem újra a szabadkozást, mintha muszáj lenne, talán az is volt, de ő felemelte a mutatóujját, mire én azonnal abbahagytam a mondókám.

- Nem fejeztem be! - Nem is találkoztam vele sokszor, mégis olyan tekintélyt parancsoló a személyisége, hogy vigyázzállásban hallgattam tovább, mit akar velem közölni.

- Őszinte leszek veled.  - Elég rosszul kezdődik. - Kételyeim voltam velem kapcsolatban. Az egyik felén ott a lányom, akit mindennél jobban imádok, és aki azt mondja nekem, hogy semmi képpen ne engedjem, hogy Alisha elvigyen téged a turnéra, mert csak ártani fogsz az egész cégnek. - Tudtam, hogy az ő keze van a dologban. - A másik oldalon ott állnak a Rikey testvérek, akik világsztárokkű nőttek, és a stúdió büszkeségei. Ők azt állítják, hogy rendkívűl tehetséges vagy, és nincs szükség a vizsgára, mert úgyis elvsznek a turnéra. - A Riley testvérek? Mi a fene? - Persze Sage-et, inkább hagyjuk ki a dologból, nyílván azért mondta, hogy fantasztikus vagy, hogy bántsa a lányom, hisz nyílván tudod, hogy már nincsenek együtt. Ettúl függetlenül te még lehetsz az. Szóval értheted, hogy miért voltam gondban, és miért ragaszkodtam ennyire ehhez a kis bemutatóhoz. DE. Láttam, amit láttam. Haibey. Amikor táncolsz, az gyönyörű. Te teljesen átéled a zenét. Minden egyes mozdulatod, minden egyes lépésedben ott  az energia. A ritmus a véredben van, és egyé tudsz válni a zenével. Van még mit tanulnod, de látszik a táncodon, hogy tehetséges vagy. Így aztán nem is kérdés, hogy jössz-e a turnéra. Neked kötelező ott lenned, nincs kifogás.

Szerintem az arckifejezésem mindent elárul mindarról, ami most bennem és a fejemben történik.