34. rész - Utálom, hogy igazad van

Sage kevesebb, mint 10 perc alatt a lakásomhoz ért, bár nekem egy örökkévalóságnak tűnt az anyósülésen eltöltött idő. Egy villámgyors köszivel elintéztem a búcsúzkodást, és meg sem álltam az ajtómig. Nem akartam visszanézni, de mikor behajtottam magam mögött az ajtót, hallottam a kocsija hangját, ahogy elhajt. Gyors lezuhanyoztam, és átöltöztem, hogy minél előbb álomba szenderedjek, de az agyam még nem akart aludni. A sok gondolat csak cikázott a fejemben, és a kérdések nem hagytak nyugodni. 

Körülbelül egy órát sikerült aludnom, már ha alvásnak lehet ezt nevezni, de szerencsére másnap csak Alisha hangpróbáját tartották a turné első helyszínén, ami a városban lesz.

- Tudom, hogy tegnap este együtt voltatok. - Szólalt meg a világ legidegesítőbb hangja mögöttem, de nem volt erőm megszólalni. - Bár a képedről ítélve nem sült el valami jól a dolog. - Folytatta, remélve, hogy Sage és én nem megyünk randizni, ami persze nem is volt igaz.

- Talán neked sem ártana tükröbe nézned! - Válaszoltam flegmán, remélve, hogy lerázhatom.

- Azt hiszed, hogy beveszem ezt a randizás dolgot? Tudom, hogy Sage csak fel akart idegesíteni vele. Képtelenség, hogy veled együtt mutatkozzon valahol. - Nem tagadom, bántottak a szavai, és némiképp le is törte az önbizalmam vele. - Szállj le róla, mert nem kaphatod meg őt!

- Ne magadból indulj ki. Sage elhívott, én meg igent mondtam. Nem érdekel a véleményed. - Miután kimondtam, tudtam nincs visszaút, de csak így nyerhettem vissza az önbecsülésem, és talán még mélyebbre is ütöttem vele Naominál. Nem tudtam mit reagált, mert rögtön elsétáltam onnan, mielőtt megszólalhatott volna. Egy estét túlélek Sage-el, mostanában elég elviselhető velem szemben, és ez nemis igazi randi.

De most jött a neheze. Meg kellett mondanom neki, hogy elmegyek vele erre az álrandi-szerűségre, pláne a tegnapi este után, ahogy faképnél hagytam. Vettem egy mély levegőt, majd közelebb léptem hozzájuk, persze nem volt egyedül, hogy még nehezebb legyen a dolgom.

- Beszélhetnék veled? - Kérdeztem halkan, de a többiek így is hallották, és mint az öregek, rögtön fülelni kezdtek.

- Tényleg? Te beszélni akarsz velem? - Sage rátett még egy lapáttal, ahogy szokta, célozgatva a tegnap estére.

- Igen. Ha lehet négyszemközt. - Na erre aztán mindenki figyelmes lett.

- Ó! Kettesben. - Kiáltott Maya, mire lassan elsétáltam Jasonnal.

-  Hát, szóval... - Kezdtem dadogva.

- Szóval? - Lépett közelebb.

- Benne vagyok. - Nyögtem ki gyorsan.

- Benne vagy? Miben? - Kérdezte vigyorogva, mintha nem értené, mire célzok.

- Hát tudod. Mehetünk.

- Hova? - Szándékosan értetlenkedett, ami kicsit feldühített.

- Tudod mit? Hagyjuk. Hülyeség! - Válaszoltam, és elindultam visszafele, de Sage megragadta a karom.

- Jól van. Várj! Akkor te most mégis randizni akarsz velem? - Kérdezte ismét vigyorogva, én meg bólintottam egy hangos levegővétel kíséretében.

- Miért gondoltad meg magad? - Kérdezte ismét, bár most kissé komollyá vált a hangja.

- A lényeg, hogy igent mondtam, de ez nem igazi randi. - Védekeztem a beleegyezésem ellenére is.

- De lehetne... - Mondta, mire én csak mosolyogtam, majd visszamentem a színpadhoz.

Este nyolcra beszéltük meg a találkozót, így volt elég időm, hogy elkészüljek. Sage nem mondta meg hová megyünk, nem tudtam mit vegyek fel. A szoknya mellett döntöttem, mert az mindenhova jó. Kicsit izgultam, és furcsa érzések kavarogtak bennem. Minek vállaltam magamra ezt a hülyeséget.

Az út nem volt hosszú, mindössze 20 percig tartott, aztán megálltunk egy hatalmas ház előtt, ami a tengerparton volt.

- Hova hoztál? Mondd már el. - Kezdett tényleg érdekelni mi ez a hely, de Sage csak hallgatott.

Elindultunk az ajtó felé, de félúton Sage megfordult.

- Nem is mondtam milyen gyönyörű vagy. - Kicsit váratlanul ért, ezért csak mosolyogni tudtam, majd ismét elindultunk az ajtó felé.

Mikor beléptünk Sage mindenkit üdvözölt, ami elég kellemetlen érzés volt számomra, és kezdett furcsává válni a helyzet. Körbenéztem, hogy szemügyre vegyem a helyet, de akkor megpillantottam az egyik lufin egy nevet.

Majdnem összeestem és Sage-re néztem. Látta, hogy valami nincs rendben, majd mikor a szemébe néztem tudta, hogy tudom.

- Haibey nyugi. Nem lesz semmi gond, ígérem! - A szavai semmit nem jelentettek, mert a gondolat, hogy Naomi szülinapi bulijára hozott, mintha a világvége jött volna a fejemre.

Azonnal megpillantottam Naomit, mire gyors elfordultam, és próbáltam észrevétlen maradni. Vissza kellett fognom magam, hogy ne fojtsam meg Sage-et, ezért elindultam a legtávolabbi sarokba, ahol az ételt szolgálták fel. Tudtam, hogy Naomi úgysem megy kaja közelébe.

Mikor a sarokba értem, azt hittem rögtön elsírom magam, és hazáig rohanok. Hogy tehette ezt velem? Éppen azért egyeztem bele a randiba, hogy lerázzuk Naomit, erre elhoz az ellenségem fészkébe? Egy kanál vízben is meg tudtam volna ölni Sage-et abban a pillanatban, de nem akartam feltűnést kelteni, ezért próbáltam észrevétlen maradni.

- Haibey tudom, hogy dühös vagy, de bízz bennem. - Mondta Sage, mikor végre rám talált, de én csak mosolyogva megfordultam, és talán haza is mentem volna, ha Sage nem fogja meg a kezem és ránt vissza.

- Miért csináltad ezt velem? - Kérdeztem tőle mélyen a szemébe ásva összetört lelkem, és láttam, hogy bántja a dolog.

- Kérlek! Bízz bennem!

- Hagyj békén Sage! - És akkor ismét elindultam, de meghallottam egy hangot, amire összerezzentem, és mint aki kővé dermedt, meg sem mozdultam.

- Egy kis figyelmet kérek! - Kezdte Naomi a beszédét. - Köszönöm mindenkinek, aki megjelent ma a partymon. Azoknak is, akiket meg sem hívtam - és közben egyenesen rám nézett - de mégis eljöttek, hogy együtt ünnepeljük meg a születésnapom. Köszönöm a szüleimnek, hogy lehetővé tették ezt a csodás rendezvényt, és remélem mindenki nagyon jól fogja magát érezni ma este.

Ahogy befejezte a beszédet, mosolygva elindult felénk, amitől majdnem kiugrott a szívem a helyéről.

- Csak azért nem dobatlak ki innen, mert tele van a hely újságírókkal és fotósokkal, és nem akarok botrányt. Húzd meg magad, különben...

- Állj le Naomi! Haibey velem van, és engem meghívtál. Tudtommal, akárkit elhozhatok a partyra.

- Nem! Igazad van! Én sem jókedvemből vagyok itt. Hidd el, hogy most rögtön hazamennék, de nem fogok. Mindketten hagyjatok békén! - Naomi és Sage is láttam rajtam, hogy egy kisebb vihar tombol bennem, amit nem kéne a felszínre hozni, így nem is válaszoltak, csak hagyták, hogy elsétáljak.

Elindultam a bár felé, hogy lenyugtassam magam. Nem akartam hazamenni, mert azzal ténykeg csak Naominak tennék szívességet, és őt még mindig jobban utálom, mint Sage Riley-t. Azt hiszem pár pohár bor után, elég nyugodtan kisétáltam a teraszra, hogy szívjak egy kis friss levegőt.

- Kérlek ne haragudj rám! - Közeledett hátulról egy hang, de ittasan nem idegesített annyira, mint józanon. - Látnia kellett minket együtt, hogy elhiggye, és végre leszálljon rólad.

- Mondhattad volna, hogy legalább felkészüljek rá.

- Ha elmondom, sose jössz el velem ide.

- Végre valami, amiben egyet értünk.

- Azt hiszem kicsit berúgtam és rosszul is vagyok. - Folytattam, mikor mellém lépett, de nem tudom miért mondtam el neki.

- Igen, azt látom. - Nevetett. - Sajnálom! Én tényleg csak neked akartam jót. Ismerem Naomit, próbálok mindent megtenni, hogy leszálljon rólad és jóvátegyem egy kicsit amit elronottam az elején.

- És ha nem veszi be, hogy ez egy valódi randi? Hiszen ide hoztál hozzá! Azt hiszi csak idegesíteni akarod. - Magyarázkodtam, de láttam rajta, hogy nem nagyon érdekli.

- Még nem késő, hogy az legyen. - Ismét nevetett, és közelebb lépett hozzám. Hirtelen elöntött a melegség, és a szívverésem is felgyorsult.

- Nem, de ez nem változtat azon, hogy utállak. - Minden egyes másodperccel gyengébbnek éreztem magam a jelenlétében. Próbáltam védekezni, de tudtam, hogy igaza van, amitől olyan vonzó lett hirtelen, és ezt az érzést jobban utáltam, mint őt.

- Nem tudsz utálni engem. - Mondta, miközben eltűrte a hajszálakat az arcomból, és akkor tudtam, hogy vége. Minél közelebb hajolt, annál gyorsabban vert a szívem, és az agyam folyamatosan az üzente, hogy szabaduljak,  de egyszerűen nem tudtam megmozdulni.

Már szinte semmi nem választott el minket, és valószínűleg hagytam volna, akármit is akart csinálni, de akkor jött az a villanás...