35. rész - Árulkodó tekintet

- Mi volt ez? - Fordultam el hirtelen jobbra, mikor észrevettem egy fura villanást az ajtó irányából.

- Én nem láttam semmit. - Válaszolta Sage nyugodtan.

- Nagyon remélem, hogy nem a fényképező vakuja volt, amint éppen minket fotóznak...

- Mert akkor mi történne? Haibey! Ez a mi világunk. Itt minden lépésedről tudnak, és a magánélet nem ismert fogalom a szótárunkban. Nyugodj meg! -Próbált megnyugtatni a maga oksokodó öntlet módján, persze ettől egyáltalán nem vettem félvállról a dolgot, inkább csak még jobban feldühítettem magam.

- Örülök, hogy ennyire nem érdekel. - Vágtam oda bunkón, majd átviharzottam a termen, egészen a főótig. Fogalmam sincs, hogy Sage, vagy bárki utánam jött, mert a dühtől, hogy ennyire nem érdekli az egész, teljesen megvakított.

Majdnem nekemjött egy taxis is, mikor át akartam kelni az úttesten, de Isten ajándéka volt, mert rögtön beültem a hátsóülésre. A taxis rálépett a gázra, és végre elszabadultam ebből a pokolból.

Nem tudtam gondolkodni, hiszen annyi minden járt a fejembe, hogy beleszédültem. Istenem, ha az a villanás egy vaku volt, akkor holnapra már mindenki tudni fogja. Vége az egész életemnek. Mit fognak rólam gondolni az emberek? Nick után most Sage a célpont, hogy minél magasabbra jussak? Naomiról nem is beszélve.

Teljesen kétségbe voltam esve, a másnapra gondolva. El se mertem aludni, hogy minél később legyen a reggel. Az az idióta villanás, most nem hagy nyugodni, és...és...jesszusom. Mégcsak akkor tudatosult bennem, hogy talán az a vaku az életemet is megmentette. Ha nem veszem észre, akkor most én és Sage biztosan...

Teljesen szét voltam esve. Nem mertem az utcán mutatkozni, még a házból se mertem kitenni a lábam. Egész nap a földön gubbasztottam, és végiggonolva az életem, hogy hogyan jutottam idáig. Miért keveredek én mindig ilyen helyzetekbe? Talán ez az élet nem is nekem való. Én nem vagyok olyan erős, és Sage-nek is igaza van, nincs ehhez elég önbizalmam. Könnyű célpont vagyok mindenki számára.

Megfeledkezve a világról, még Alishanak se szóltam, hogy nem megyek a próbára, de mindenesetre jól vagyok. Nem kellett sokáig várnom, hirtelen megszólalt a csengőm. Felpattantam, bár féltem ajtót nyitni, mégis szinte futottam. Nem tudtam mire számítsak.

- Szia Haibey. Bemehetek? - Köszöntött kedvesen Alisha, aki az ajtómban várta, hogy beljebb kerülön.

- Szia..öö...persze, gyere. Ülj le nyugodtan. - Válaszoltam, bár belülről mardosott a szégyenérzetem.

- Nézd, tudom hogy a magánéleted nem az én dolgom és semmi közöm nincsen hozzá, de látszülag ez hatással van a munkádra és az viszont már az én részem is! - Próbálta kedvesen elmagyarázni mekkora idióta vagyok.

- Én, azt se tudom hol kezdjem. - Dadogtam, és folyton lesütöttem a szemem a szégyentől, mert láttam raja, hogy mindent tud.

- Sage elmesélt mindent és nem kell agódnod, nem vagy benne egyik újságban sem. - Itt egy apró mosoly jelent meg az arcán, de belül én is vigyorogtam. - Viszont. Ez nem megoldás. - Folytatta.

- Tudom...- csak ennyi tudtam mondani, mert igaza van.

- Figyelj Haibey, ha esetleg úgy alakul, hogy te és Sage....én, engem nem zavar addig amíg ez a munkánkra nincs hatással.

- De nincs olyan, hogy Sage és én. Ez csak egy álrandi volt, hogy Naomi leszálljon végre rólunk. - magyarázkodtam neki.

- Hát Sage nekem egy kicsit mást mondott. - kicsit megijedtem, hogy mit fog mondani. - Persze lehet, ha az ember kicsit többet iszik, talán olyan dolgokat csinálna amit amúgy nem akar vagy nincs hozzá bátorsága.

- Ha arra a megnemtörtént csókra gondolsz, akkor tévedsz. Beszélgettünk és Sage közelebb jött hozzám és talán lehet hogy meg akart csókolni, de én nem akartam. Ezért meg sem törént a dolog.

- Jól van! Nekem nincs túl sok közöm ehhez, és nem is akarok belefolyni a dologba, de rendeznetek kell egymás között a kapcsolatot. Túl sok embert érint a munkahelyen. Nem akarom, hogy a turné rovására menjen ez az egész. Láttam, hogy azért már egyre jobban elolvtatok, semmi feszültséget nem éreztem és szeretném ha ez így is maradna. Beszéljétek ezt meg! Legyetek csak munkatársak!

Mikor Alisha elment, én egyből a telefonom után kaptam, hogy felhívjam Sharont, és elmeséljem neki mi történt. nagyon megértő volt, mint mindig, és igazi hű barátként felült az első repülőre, hogy ideutazzon hozzám. Mikor leraktam a telefont ismét egyedül maradtam a gondolataimmal. Alishanak eljesen igaza van. Nem bújkűlhat sem Sage, sem Naomi, és pláne nem a világ elől. Talán nincs köztünk semmi, és csak az alkohol miatt éreztem azt amit. Mindenesetre beszélnem kell vele, személyesen.

Alisha délután felhívott, hogy ha van kedvem, akkor szabad a színpad, és nyugodtan gyakorolhatok ott egyedül. Kaptam a lehetőségen, hiszen megint kihagytam pár edzést, ami nem válik a javamra.

Persze most egyáltalán nem érdekelt a turné. Folyamatosan Sage-re gondoltam. Beszélnem kell vele, de egyszerűen nincs annyir erőm, hogy odaálljak elé, és megmondjam neki, hogy hagyjon békén, mert nem érzek semmi iránta. Vagy ha éreznék se lehetne köztünk semmi. Egyszerűen nem tudnám végigcsinálni mégegyszer. Mindenesetre elmentem, hogy pótoljam a hiányosságaimat, és nem maradjak le.

Hirtelen egy kéz érintette meg a vállam, és mikor hátrafordultam, hogy lássam ki volt, egyszerűen nem hittem a szememnek. Megint ő az. Mindenhol ott van. Alisha azt mondta...és akkor hirtelen minden világossá vált.

- Beszélnünk kell! - Mondta komoly hangon.

- Alisha mondta, hogy itt vagyok, ugye? - Kérdeztem tőle ugyanolyan komolysággal, láttam rajta, hogy nem viccel.

- Tegnap este, ami történt. - Fogta a fejét, mivel ő is elég zavarban volt, ahogyan én is.

- Nem történt semmi. - Próbáltam hárítani, és óvatosan távolodni kezdtem tőle, de ő mindig egyre közelebb jött.

- Hogy mondhatod, hogy nem történt semmi. Haibey!  Akkor abban a pillanatban volt köztünk valami, amit nem értek. - És közben egyre közelebb és közelebb lépett, én meg csak menekülni akartam, de már nem volt hova. - Azt mondod, hogy nem bírsz és nem akarsz a közelemben lenni, de közben teljesen más jeleket küldesz. Nem értelek!

Annyira hátráltam, hogy nem vettem észre, hogy elfogyott a talaj a lábam alól, és majdnem leestem a színpadról. Sage ekkor utánam kapott, és megint a karjaiban voltam, ami elől folyamatosan menekülök.

- Pont erről beszélek. Hogy tudnálak békén hagyni, ha közben így nézel rám. - És akkor ugyanazt éreztem, mint aznap este. Alkohol nélkül is ugyanolyan erős volt, amitől megijedtem. Tudtam, hogy ellenkeznem kell, nem történhet meg, de már késő volt. Ahogy szorosan fogott, az egész testem egyre közelebb akart kerülni hozzá.

Abban a pillanatban semmi mást nem akartam, csak hogy megcsókoljan. Persze tudtam, hogy nem helyes, és ettől minden csak még bonyolultabbá válik, de nem érdekelt. Fogalmam sem volt, hogy mi történik. A közelébe elvesztem a fejem, és már tudom, hogy az alkoholnak semmi köze az érzéseimhez. Egyszerűen vonzódom hozzá valamiért, úgy ahogy még senkihez előtte.