4. rész

Imayra nehezen ébredt. A reggelijét kitudja, mennyi ideje hozták be szobájába.

Leyra odakint türelmesen várta:

– Már azt hittem fel se kelsz.

Imayra elszégyellte magát:

– Sajnálom, elég sokáig fent voltam.

– Karel herceg mindenről beszámolt.

Imayra felkapta a fejét:

– Mi mindenről?

– Gyere, útközben elmondom.

Ahogy haladtak, mindenhol szorgoskodó tündéket láttak. Maga a lakosság, szemmel láthatóan életvidámnak és barátságosnak tűnt.

Leyra végre belekezdett a mondanivalójába:

– Karel szerint, a királynak sikerült elnyerted a tetszését. Azt beszélik, te lehetsz a népünk ütőkártyája.

Imayra nem értette mire utal:

– Hogy érted?

– Te nem vagy tünde. Más népnek leánya vagy. Afféle istennő.

Imayra rázta a fejét:

– Népünk sose tartotta magát isteneknek. Az emberek aggatták ránk. Gondolom, valami babonából...

Leyra elismerte:

– Igen, az emberek tényleg babonásak, kitalálnak minden félét, az igaz. De a tényekről ne feledkezzünk meg.

Imayra ezen estén a királlyal, kettesben vacsorázott. Mintha ő ragaszkodott volna hozzá.

– Milyen volt a napod? Sikerült döntened? – kérdezte a király.

– Karel herceg és Leyra, levittek a határhoz. Még mindig sötétség borítja be a tájat.

– Az ellenség kiszorítása után is olyan volt, mintha átok ülne rajta.

Imayra szomorúan hallgatta, majd így szólt:

– Egy nap hazatérek, és újra a fény fog uralkodni.

– Háborút akarsz? Tudod egyáltalán, milyen erők lakoznak ott, ismét?

A beszélgetésüket Leyra is hallgatta. Szólni szándékozott a jelenlétéről, de a téma kimenetelét nem akarta megszakítani.

Imayra így válaszolt:

– Akkor egy újabb háború elkerülhetetlen. Az a kérdés, ők lépnek előbb, vagy akiket kiszúrtak maguknak?

Selrond legyintett:

– Ilyen messzire nem mennének.

– Legutóbb a néped itta meg a levét.

– Visszavertük őket, tanultak belőle.

– Így már tudják, több követőre van szükségük. Már csak idő kérdése. A kisebb támadásokat, nem csak fosztogatás célból indították. Ez fenyegetés.

– Kóstolgatnak minket, mint mindig és a témát itt le is zárom – mondta Selrond higgadtan.

Imayra felállt:

– Anyám se vette komolyan a fenyegetéseket, hiába figyelmeztettem. Azokat a falvakat már akkor is, ahogy mondtad, kóstolgatták. Mire szabadulásomkor feleszméltem, a népemből már csak én maradtam életben.

A király szótlanul, szemeivel követte a távozó nőt. Nem vette komolyan a figyelmeztetést.

Ahogy haladt, arra lett figyelmes, Leyra követi őt:

– Kérlek, ne siess annyira!

– Most nincs kedvem beszélgetni, ne haragudj.

Leyra nem hagyta magát lerázni:

– Megértelek. Szeretném ha tudnád, igazad van. Én is így látom.

Imayra és Leyra azon estén sokat beszélgettek. Jó barátnők lettek. Sok időt töltöttek együtt, szinte mindenben egyetértettek. Leyra hasonlított Haldor lányára, Eylinre. Mindketten bátor, szókimondó tünde nők.

Selrond király egy nap Leyrával beszélgetett. Észre se vette, hogy Imayra is jelen van.

– Látom, hogy nézel a fiamra. Te és ő úgy sose lehettek együtt. Karel három hercegnő közül választhat magának feleséget. Nekem ilyen lehetőség nem adatott.

– A herceg és én gyerekkorunk óta barátok vagyunk. A kapcsolatunk baráti, sem pedig plátói – hajolt meg Leyra tisztelettudóan, s távozott.

Imayra megvárta, míg a tünde nő eltűnik a látókörből:

– Karel herceg máris megnősül?

Selrond meglepődött:

– Igen, illetve még a héten menyasszonyt választ magának. Az esküvő ráér.

– Leyra szép és erős nő – ismerte el Imayra, majd rákérdezett – Mi az akadálya frigynek?

– Leyra nem nemes családból való. Tudom, hisz magamhoz vettem. A szüleit akkor vesztette el, amikor én a feleségem.

Imayra ekkor értette meg, miért ennyire kölcsönös Leyrával a rokonszenvük.

– Csupán a rang miatt?

Selrond magyarázkodott:

– Népünknél ez fontos. De bizonyára hallottad, Karel fiam és Leyra csupán barátok.

– Szerinted, Karel herceg képes lesz szeretni azt a hercegnőt, akit kiválaszt?

– Az már nem az én gondom. Az ilyen házasságoknál ez lényegtelen.

– Te és a feleséged, szerettétek egymást?

Selrond mélyen elgondolkozott:

– Ő engem igen. De én őt nem. Mást szerettem. Őt azonban nem vehettem el.

Imayrát nagyon meglepte Selrond őszinte válasza. A király így folytatta:

– Ezért is született csak Karel.

A beszélgetésüket este a vacsoránál folytatták. Imayra a rejtélyes nőről érdeklődött:

– A nő, akit nem vehettél el, még él?

– Igen, és a mai napig is szeretem.

– A rangja miatt nem veheted el, nem beszélsz vele?

Selrond a nőre mosolygott:

– Biztos szeretnél róla tudni?

– Igen, érdekel.

Végül a király beavatta:

– A népünk törvényben tiltja a fajunk keveredését.

Imayra így már mindent értett.

Selrond ahogy minden éjjel, most is a szobájáig kísérte el.

– Tudd róla, mit érzel iránta?

– Lehet. De ha nem, akkor a tudat az, ami vigasztal – válaszolta a tünde király.

– Mi van, ha mégis? Van utódod a trónra, miért ne lehetne valaki melletted, ha asszony nem is, de legalább egy lelki társ.

Selrond mélyen elmerengett Imayra szavain:

– Mit szólna hozzá a népem? Össze kellene hívnom a nemességet, hogy ezt megvitassam velük.

A nő biztatta:

– Egy próbát megér. De előtte bizonyosodj meg róla, viszont szeret-e téged.

Imayra a búcsú után, az ágyára feküdt. A csillagokhoz fohászkodott. Selrond és a fia boldogságáért imádkozott.